Évről évre egyre több iskola kapcsolódik be a „Pénz7” programba

Publikálva: 2020. március 17.

Ismét rengeteg program zajlott az idei első témahét alkalmából a Balassagyarmati Tankerületi Központ iskoláiban

Az idei első témahét, a „Pénz7” a tavalyi 15 után most 20 intézményt érintett a Balassagyarmati Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézmények közül. Többségük évről évre regisztrál, de vannak újonnan bekapcsolódók is. A regisztrálók a bejelentkezés után feladatlapokat, kidolgozott óraterveket, korszerű e-learning tananyagokat tudtak megtekinteni, letölteni.


Március 2-6. között változatos programokkal, játékosan, élményszerűen járták körbe a pénzügyi ismereteket a diákok innovatív pedagógusaink irányításával, akiknek a munkáját olykor önkéntesek is segítették.
A témahéten a legtöbb intézményben minden tantárgy óráin előkerültek a pénzzel kapcsolatos ismeretek, gazdasági kérdések. A diákok pénzügyek területén jól használható és érdekes előadásokat hallgattak, és változatos programokon vehettek részt, például:
• Régi pénzek gyűjtése, kiállítása,
• Rajzpályázat a takarékosságról,
• Pénzügyi totó és a pénzhasználat gyakorlásához társasjátékok és szerepjátékok,
• Bankjegytervezés,
• Vásári bábjáték,
• Szelektív gyűjtés és újrahasznosítás szemléltetése.
A Pénz7 témaköreihez kapcsolódva hasznos információkat kaphattak a tanulók, játékosan ismerkedhettek meg a pénzügyi biztonsággal (megtakarítás, biztosítás). Beszélgettek – többek között - a családban bekövetkező biztos és váratlan eseményekről, a váratlanul bekövetkező káresemények megelőzéséről, ill. a problémák lehetséges megoldásairól változatos feladatokon keresztül szereztek ismeretet.

Áttekintették a különböző biztosításfajtákat, hogy melyik biztosítás mire is jó, miért is kötik az emberek.
Beszélgetések témája volt a hitel, a befektetés, a korszerű pénzkezelés, számlanyitás, online bankolás, banki tranzakciók, takarékosság, tudatos vásárlás.
A tanulók részéről a visszajelzések pozitívak, élményt jelentett számukra a téma sokoldalú megközelítése, valamint az, hogy lehetőségük volt kérdéseket feltenni közvetlenül banki szakembereknek, és azokra jól érthető, gyakorlati szempontból is hasznos válaszokat kaptak. A tanórákon, és a tanórán kívüli foglalkozásokon zajló komplex feladatok, a munkáltató, gondolkodtató, de másrészt játékos feldolgozási forma nagyon tetszett a gyerekeknek.

Menü

Navigáció