A Tatabányai Tankerületi Központ a 2023/2024. tanév tanévkezdő igazgatói értekezletét 2023. augusztus 29-én tartotta a komáromi Brigetio Öröksége Látogatóközpontban.

Vereckei Judit tankerületi igazgató asszony a szimpóziumon megjelentek köszöntése során külön kiemelte a Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott és az újonnan megbízott vezetőket, valamint megköszönte az elköszönő igazgatók munkáját. Az értekezlet programjának ismertetését követően a Köznevelési, Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály nevében dr. Takács Ádám, szakmai vezető úr előadásával kezdődött az értekezlet, aki bemutatta a jogalkalmazási feladatokat az átmeneti rendelkezések tükrében, a pedagógusok új életpályájára vonatkozó törvényt, az iskolaőr programot és részletes tájékoztatást nyújtott a beszerzési szakterületet érintő kérdéskörökben.

 

A Gazdálkodási, Üzemeltetési és Pályázati Főosztály részéről Geisztné Hartdégen Tünde gazdasági vezető asszony a előadásában külön kiemelten kezelte a 2023. évi költségvetés alakulását, a 2023. szeptemberében bevezetett takarékossági intézkedési terv megvalósulását, valamint tájékoztatást adott az aktuális gazdasági témákról.

 

A Köznevelési Osztály nevében Fenyvesi Veronika, köznevelési osztályvezető asszony ismertette a tanév rendjét, feladatait, az általános iskolai beiratkozás és a középfokú felvételi eljárás ütemezését, a NAT közösségi nevelés tárgyában az új területekkel kiegészülő kerettantervet.

 

Az információkban gazdag nap zárásaként Vereckei Judit tankerületi igazgató az elhangzottakat összefoglalva rámutatott a takarékossági intézkedések, a jogszabályváltozások figyelemmel követésének, a sztrájk és polgári engedetlenség eljárásrendje betartásának, valamint a határidőben leadott és pontos adatszolgáltatások fontosságára, és az igazgatói feladatkörből adódó felelősségre.

 

A szakmai nap a Brigetio Öröksége Látogatóközpont tárlatvezetésével folytatódott, mely zárásaként az előttünk álló tanévhez minden kedves igazgatónak, pedagógusnak és kollégának jó egészséget és sikerekben gazdag tanévet kívánt a Tankerületi Központ vezetősége.

Vereckei Judit, tankerületi igazgató


dr. Takács Ádám, szakmai vezető