A Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola a leendő elsősök beiratkozásáig tartó periódus szinte minden hónapjára érdekfeszítő bemutatkozó foglalkozásokat szervezett az érintett korosztályú gyermekek és szüleik számára. A gondosan összeállított ZríNyitogató programsorozat aktív részvételi lehetőség biztosítása mellett széleskörű betekintést nyújt az intézmény mindennapjaiba és pedagógiai kínálatába.

A Kézen fogó, Mozgolódó, Agymozgató, Barangoló programcímek különböző iskolai eseményekre utalnak.

Ugyanúgy ott találjuk közöttük a tanítókkal való találkozást, mint a testi és szellemi energiákat megmozgató, személyes élményekre alapozott foglalkozásokat.

Az októbertől márciusig tartó időszak kínálatában sportrendezvények, logikai játékok, nyílt órák, interaktív táblákkal és nyelvoktatással kapcsolatos ismerkedési lehetőségek szerepelnek. A szülők tájékozódhatnak az iskolában biztosított fejlesztésekről, valamint a délutáni elfoglaltságokról, szabadidős tevékenységekről is.

A ZríNyitogató soron következő programjának megszervezésére február 27-én kerül sor, melyre szeretettel várják az érdeklődőket.