A Szegedi Tankerületi Központ ebben a tanévben több elemből álló, összeszerelhető, szállítható színpad megvásárlásával járult hozzá az iskolai műsorok, művészeti és egyéb előadások, ünnepi programok, fellépések színvonalas megrendezéséhez. A mobilizálható eszköz legutóbb a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Művészeti Gálájának lebonyolítására kínált méltó helyet.

A tankerület által megvásárolt „vándorszínpad” valamennyi intézmény számára elérhető, és a nagyszabású intézményi rendezvények szervezése során kifejezetten keresett mobil eszköz.

A szorgalmi idő utolsó hónapjában például a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Művészeti Gáláját rendezték meg a segítségével. Az intézmény aulájában felállított színpad kiválóan állta a sarat, és az ünnepi program eseményeinek méltó helyszíne volt.

A rendezvényen, az ünnepi megnyitó után, a kiemelkedő sportolói teljesítmények jutalmazására került sor: a Buday-díjjal járó serleget ünnepélyes keretek között vehette át a három kézilabdás korcsoport egy-egy díjazottja.

A Gála első részében a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódó ünnepi műsor volt látható. A regionális népdaléneklési versenyen I. és II. helyezést elért tanulók népdalokkal emelték az ünnep fényét. Az énekkar előadása is a nemzeti összetartozás és tolerancia jegyében csendült fel, melyet a tanulók és tanárok hangszerjátéka kísért, és jelnyelves előadás tolmácsolt. A Tankerületi Szavalóverseny I. és II. helyezett tanulója Arany János versével tette emlékezetessé az ünnepet.

A második részben a Kiváló Tehetségpontként működő iskola Tehetségnap-bemutatója következett, amely során képet kaphatott a nagyérdemű mind a sport, mind a művészeti nevelés területén folyó sokrétű tehetséggondozásról. Volt hangszeres előadás, szerepeltek az Országos Diákolimpián előkelő helyet szerzett ugrókötelező tanítványok, továbbá FIT-KID bemutatójukkal felléptek a nemzetközi és országos eredményekkel büszkélkedő diákok. Az alsós színjátszó szakkör tanulói pedig angol-magyar nyelven előadott különleges előadással lepték meg a közönséget. A műsor színvonalas megvalósításához az iskola két partnerintézménye, a TánCentrum és a Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola fellépése is hozzájárult.

A Gála a komplex művészeti nevelés jegyében szerveződött, ezért újdonságként kiállítással bővült a rendezvény, ahol a képzőművészeti szakkörök alkotásai mellett a tanárok művészeti munkái is kiállításra kerültek. Az ÖKO-szemlélet és a művészet egységét képviselték az iskola egyik alkotó tanítójának művei, amelyek a színpadi háttér méltó dekorációi voltak.

A Vörösmarty igazán nívós programot állított a tankerületi „vándorszínpadra”, amely remélhetőleg még sok intézmény hasonló ünnepi eseményének lesz tanúja a jövőben!