A Tisza-parti Általános Iskola tanulója, a meseíróvá avanzsált Persaits-Pósa Ádám az elmúlt tanévben sikerrel szerepelt az országos TETT mese-és novellaíró pályázaton. Története bekerült a legjobb alkotások közé, és megjelenési lehetőséget kapott. A TETT-mesekönyv novemberben érkezett meg az iskolába.

A „Te és a természettudományok – mesés történetek” (TETT) egy olyan meseíró pályázat, melynek célja, hogy segítse a természettudományok megszerettetését, a kreatív és egyben precíz gondolkodás alapjainak elsajátítását, a képzelet fejlesztését, a diákok alkotó erejének felfedezését.

 

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány által meghirdetett, a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával, valamint Döbrentey Ildikó író, meseíró és Levente Péter színész, rendező, tanár védnökségével megvalósuló verseny általános iskolásoknak, középiskolásoknak, valamint középfokú szakképzésben résztvevő diákoknak szól.

 

A pályázat olyan fantáziadús irodalmi művek (mese, novella) létrehozására ösztönöz, amelyek bővelkednek természettudományos elképzelésekben, gondolatokban, kifejezésekben.

 

Az elnyerhető díjak mellett talán a leginspirálóbb nyeremény az, hogy a közlésre alkalmas színvonalú írások megjelenési lehetőséget kapnak a támogatók által gondozott TETT-mesekönyvben.

 

A Tisza-parti Általános Iskola tanulója, Persaits-Pósa Ádám (felkészítője: Ceglédi Anna) az elmúlt tanévben sikeresen vette az akadályokat, és idén novemberben vehette kezébe azt a kiadványt, amelyben az ő pályamunkája is helyet kapott. „Az égig érő elme” című humoros és sajátos stílusú írásában nagyon is TETT-en érhetők a természettudományokhoz kapcsolódó gondolatok.

 

Meséjének vége is csattanós: „Itt a vége! Fuss el véle! Dehogy futok! Egyenletemet kikísérletezem, Nobel-díjra epekedem!”

 

Szívből kívánjuk neki, hogy így legyen!