Szinte minden köznevelési intézmény programkínálatában létezik olyan rendezvény, amelyet régi hagyomány övez, amelyet évről évre gondosan megrendeznek, és amely mégis évről évre új köntösben, új ötletek megvalósításával teszi színessé az iskola életét. Ilyen rendezvények közé tartoznak a tehetségek bemutatását célzó kulturális programok, estek, gálaműsorok.

A köznevelési intézmények hagyományosan megrendezett és folyamatosan megújuló kulturális rendezvényeit igen nehéz lenne felsorolni. Ezek között kiemelt helyet foglalnak el a tehetséges diákok, színpadi élményekre vágyó csoportok, művészeti vénájukat megcsillantó osztályközösségek bemutatkozását támogató iskolai programok. A közelmúltat és a következő hónapok terveit érintően több ilyen jellegű eseményről is beszámoltak az intézmények. Csak néhány ezek közül:

Márciusban a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola mesélt arról, hogy idén is megrendezte a „Móra-gálát”.  Ezúttal 12 csoport mutatta meg, hogy mire is képes egy külső helyszínen, igazi színpadon. Gondos felkészülés, elsöprő élmények, felhőtlen vidámság jellemezte azt a kultúrprogramot, ahol ritmusérzék, tánctudás, történetmesélés, médiaismeretek emelkedtek már-már profi előadói szintre.

Áprilisban a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „T-faktor” címmel meghirdetett tehetségkutató és –bemutató rendezvénye hozta lázba az érdeklődőket. A szervezők itt is ügyeltek arra, hogy az iskola falain kívüli helyszín és komoly színpad biztosítsa az esemény lebonyolításának kereteit. Az iskola hisz abban, hogy a T-faktor minden tanulójában ott van, és azt érdemes bemutatni.

Májusban jön a „Tabán-est”. A Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola évről évre meghirdetett kulturális programja igen népszerű a diákok körében. Az esemény kiválóan alkalmas arra, hogy a szülők, meghívott vendégek a tanulók műsorszámain keresztül visszajelzést kapjanak arról, milyen sokszínű pedagógiai munka folyik az intézményben.

Júniusra a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola hagyományos művészeti gálája - idén „Ki mit tud?” címmel meghirdetett programja - ígér hasonlóan sokoldalú kulturális élményeket. A tehetségnapként számon tartott esemény szinte bizonyosan bővelkedik majd a tehetséges tanulók magas színvonalú művészeti produkcióiban. A rendezvényt azért is fontos kiemelni, mert az elsődlegesen sportorientációjáról ismert iskola ezzel is igazolni tudja, egyéb területeken is értékes munka folyik a falai között.

 

Fotón: Színpadkép a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola kulturális rendezvényéről, a „Móra-gáláról”