Az általános iskolai beiratkozás periódusának közeledtével a szülőket egyre inkább foglalkoztatja az a kérdés, hogy melyik nevelési-oktatási intézményt válasszák leendő elsős gyermeküknek. Szinte minden általános iskola bemutatkozó programok szervezésével kívánja segíteni a szülői döntést, és beiskolázási nyílt napjaira szeretettel várja az érdeklődőket. Nincs ez másképp a Rókusvárosi II. Sz. Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában sem, ahol „Sulikóstolóval” készülnek a bemutatkozásra.

A Rókusvárosi II. Sz. Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola októbertől márciusig havi egy-két alkalommal játékos iskola-előkészítő, bemutatkozó foglalkozásokat szervez az intézmény nevelő-oktató munkája iránt érdeklődők részére.

A „Sulikóstoló”, melynek programjaira a szervezők nagy szeretettel invitálják mind a szülőket, mind gyermekeiket, igyekszik minél szélesebb körű betekintést nyújtani az iskola által nyújtott pedagógiai kínálatba, egyebek között felhívja a figyelmet az angol, illetve a német nyelvoktatással kapcsolatos tudnivalókra, a sokféle sportolási lehetőségre, az alapfokú művészetoktatás helyi jellemzőire, a hagyományok ápolásának sajátosságaira.

Októberben a mozgás, a kézművesség és a zene témakörében Kiss László intézményvezető prezentációját láthatták, hallhatták a szülők. Ezt követően "Játékos bábeli forgatag" címmel tréfás feladatok segítségével kaptak ízelítőt a résztvevők a nyelvoktatás helyi megvalósításából.

Novemberben a "Nyitott kapuk" eseményeire várták a szülőket, akik nyílt órákon közvetlenül is megismerkedhettek a tantermekben folyó nevelő-oktató munkával. A gyermekek számára "Csiribirit", azaz zenével és készségfejlesztő játékokkal fűszerezett komplex foglalkozást szervezett az intézmény.

A január az ügyességi és mozgáskoordinációs játékoké. Igazi tornatermi hangulatra számíthatnak az "Egyet dobtam, pattintottam..." elnevezésű sportfoglalkozásra betérők.

A későbbiekben "Egy, megérett a meggy..." címmel játékos matematikai foglalkozást ígérnek a szervezők, továbbá anyanyelvi kóstolóval érkezik a "Pont, pont, vesszőcske...".

Természetesen az elkövetkező hónapokban sem zárják be a "Nyitott kapukat".

A március végéig tartó beiskolázási programsorozat szeretné meggyőzni a szülőket arról, hogy az intézményben igényes tantestület közreműködésével színvonalas oktató-nevelő munka, magas szintű felzárkóztató, tehetséggondozó tevékenység folyik, és a mindennapokat szeretetteljes légkör uralja.

A „Sulikóstoló” tudatni szeretné, hogy ebben az intézményben tanulni jó!