A Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában már 6. éve működik sikeresen a „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!” (KEVE) program, melynek célja a közlekedési szabályok ismeretének átadása, automatizálása és a közlekedési kultúra kialakítása.

Az intézmény 2017. szeptember 1-jén - országosan az első kistelepülési iskolaként - vezette be 1. évfolyamon a „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!” (KEVE) néven kidolgozott közlekedésbiztonsági programot. A Szegedi Tankerületi Központ és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által útjára indított projekt a közlekedési, balesetmegelőzési ismeretek iskolai keretek között történő szisztematikus átadására, elsajátíttatására, a kapcsolódó viselkedési normák, szabályok felmenő rendszerű oktatására irányul.

 

2017 óta folyamatosan bővült a résztvevők tábora, így napjainkra a tankerület valamennyi általános iskolája, illetve egy gimnáziuma is érintett a megvalósításban, sőt a program országos érdeklődés középpontjába került.

 

A Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola akkori kis elsősei is felcseperedtek már, jelenleg 6. osztályba járnak. Az intézmény kezdetektől elkötelezett lelkesedéssel - e tanévben már 1-6. évfolyamon - oktatja tanulóit a közlekedésbiztonságra.

 

Ollmann-né Lovászi Ágnes, az iskola igazgatója személyesen számolt be az eddigi tapasztalatokról.

 

„Napjainkban egyre nagyobb szerepet kap gyermekeink életében az önállóság, és falusi iskolaként azt tapasztaljuk, hogy már kisgyermekkorban önállóan közlekednek tanulóink. Rohanó életünkben sajnos a szülők munkabeosztása és munkaideje miatt a gyerekek kénytelenek kíséret nélkül gyalog, kerékpárral vagy távolsági busszal eljutni az iskolába, majd a tanítás után szintén egyedül kell hazajutniuk.

A diákok szerves részei a közlekedésnek, ezért minél fiatalabb korban ki kell alakítanunk azokat a beállítódásokat, szokásokat, valamint döntési és magatartási készségeket, amelyek hozzásegítik őket a mindennapos közlekedés kockázatainak csökkentéséhez.

Jelenleg iskolánkban 1-6. osztályosokhoz sikerült eljuttatni ezt a tudást, jártasságot délelőtti tanórák keretében.



Az elsősök nagy lelkesedéssel fogadták a KRESZ-ismereteket. Kezdetben mondókák, színezők, dalok, játékok tették változatossá az órákat. Második osztályban a szabályos kerékpározás is bekerült a tananyagba. Harmadik évfolyamon pedig megjelent az elsősegélynyújtás.

Negyedik osztályban kitekintettünk a tágabb közlekedésre (hajó, repülő, tömegközlekedés). Az ötödik és a hatodik évfolyamokon az eddig megszerzett kerékpáros és gyalogos ismereteket fejlesztettük és bővítettük tovább. Ötödikben már megjelentek az egyszerűbb kerékpárjavítási, karbantartási gyakorlatok is. A kerékpár történetével is megismerkedhettek a tanulók, valamint az elsősegélynyújtást is magasabb szintre emeltük. A hatodikban a bonyolultabb közlekedési helyzetek, pl. kereszteződésekben való közlekedés, valamint az útitervek elkészítése is belekerült a tananyagba. Ruzsán, miután kis település, a legfontosabb közlekedési mód a kerékpározás és a gyaloglás, ezért ezek folyamatos, szabályos gyakorlása mindegyik osztályban kiemelt feladat...

Munkánkat rendőri és védőnői közreműködés segíti…



Az elmúlt tanév végén öt osztály írta meg az életkornak megfelelő szintű elméleti feladatokat, és végezte el a különböző erősségű ügyességi pályákat, a negyedikesek pedig megkapták a névre szóló kerékpáros-igazolványukat.

 

Mindannyian, akik részt veszünk a programban, fontosnak tartjuk a prevenciót, és bármely olyan alkalmat megragadunk, ahol fel tudjuk hívni a figyelmet a balesetek megelőzésére.” – zárta gondolatait igazgató asszony.