A Sándorfalvi Alapfokú Művészeti Iskola citerazenekara idén is lelkes szereplője volt a novemberben megrendezésre kerülő Törökbecsei Ricsaj Népművészeti Fesztiválnak.

A Csipkebogyó névre hallgató zenekar ebben az évben sem hagyta ki a magyar népi kultúra népszerűsítését célzó vajdasági rendezvényt.

A fesztivál kötetlen, jó hangulatú légköre ezúttal is magával ragadta a népzene iránt elkötelezett csapat tagjait, akik kézműves foglalkozáson; bútorfestésen, nemezelésen és gyöngyfűzésen is részt vettek.

A kézműves programokon való feltöltődést követően, a már jól ismert színpadon a Csipkebogyó hozta a formáját. Lelkesen, szépen muzsikált, melyet a hallgatóság hálásan fogadott.

A népi örökségünket nagy gonddal ápoló zenekar jövőre is szeretne részt venni a versenyek feszített tempóját mellőző, inkább az örömteli tudásmegosztást preferáló kulturális eseményen.

Az iskola és a fenntartó számára fontos, hogy ezen célok megvalósításához megfelelő hangszerpark álljon rendelkezésre, így a Hangszercsere Program keretében több mint 500 eFt értékben jutott az intézmény új citerákhoz.