A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium pedagógusai ebben az évben is csúcson teljesítenek. Augusztus végétől novemberig négyen is magas rangú kitüntetésben részesültek szakterületükön végzett kiváló munkájuk elismeréseként.

A kitüntetettek sorát augusztusban Szőllősyné Pálfi Melinda nyitotta, aki a földrajz tantárgy oktatása terén végzett kiváló munkájáért „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesült. Tehetséggondozó munkájának köszönhetően az intézmény tanulói több kiváló eredménnyel is büszkélkedhetnek. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek mellett évről évre kiemelkedő eredményeket érnek el a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyen, a Földgömb Nemzetközi Földrajzversenyen  vagy a Less Nándor Földrajzversenyen. 

A nagyhírű gimnázium nevét öregbítve tizenhatan vehették már át a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat, mely 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozás terén kiváló munkát végző pedagógusok, tehetségfejlesztő és -segítő szakemberek erkölcsi és anyagi elismerésére.

 

2020 szeptemberében a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika Karának középiskolai nagyköveti hálózata bővült két RMG-s tanárral. Kiemelkedő tehetséggondozó munkájának elismeréseként Csúri Péter  a „Kémia Nagykövete”, Szőllősy László pedig a „Földrajz Nagykövete” cím birtokosa lett.

Ezzel négy főre bővült a SZTE által 2018-ban megalapított középiskolai nagyköveti hálózat radnótis díjazottjainak száma.

 

Október végén a Pro Progressio Alapítvány ismerte el a természettudományi és a műszaki területen, illetve az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusok teljesítményét, az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozó munkát. A díjakat idén 12. alkalommal adták át.

 

A díjazottak között köszönthetjük Schultz Jánost, a Radnóti Gimnázium matematikatanárát, aki elért eredményei mellett szerény és megható gondolataival is igazolta, vérbeli pedagógus, aki méltó az elismerésre: „Köszönöm minden egykori és jelenlegi radnótis diáknak, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy jobb tanár, jobb ember legyek."

 

Az elismerésekhez szívből gratulálunk!