Az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport és partneriskolája, a Szegedi Arany János Általános Iskola által megvalósított projekt sikeresen szerepelt a LUMA Centre StarT 2018. pályázatán.

Az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport és a Szegedi Arany János Általános Iskola 2018 februárjában műhelymunkára hívta azokat a tanítókat, tanárokat, akik nyitottak a természettudományos gondolkodás fejlesztésére és az aktív tanulást támogató oktatási módszerek alkalmazására. A Szegedi Tankerületi Központ támogatásával megvalósuló „Új utakon a természettudományos tantárgyak tanítása” című program célja a kutatók, tanárjelöltek és gyakorló tanárok közötti tapasztalatcsere, a pedagógusok szemléletformálása volt.

A szervezők ezzel a programmal indultak a finn LUMA Centre StarT 2018. pályázatán. A nemzetközi versenyre a világ minden tájáról érkeztek pályaművek, így különösen jelentős elismerés, hogy a szegedi projektet a „Jó gyakorlatok” kategóriában 100 pályázó közül választotta be a szakmai zsűri a StarT 2018. Nemzetközi Oktatási Díjra esélyes tíz jelölt közé.

A szakemberek a pályázat legfőbb erényeként a tudományos műhely és a közoktatási intézmények közötti gyümölcsöző szakmai együttműködést, illetve az egymástól tanulás változatos lehetőségeinek bemutatását emelték ki.

A programban a tudásmegosztás különböző színtereken valósult meg. Korom Erzsébet, a kutatócsoport vezetője, a SZTE Oktatáselméleti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense előadásában a gondolkodási képességek fejlesztésének jelentőségét hangsúlyozta. A műhelymunka résztvevői kipróbálhatták a kutatócsoport által fejlesztett online feladatokat, melyekkel feltárható a természettudományi tudás elsajátításához szükséges gondolkodási és kutatási készségek fejlettsége, illetve a tanításba ágyazva fejleszthető a tanulók gondolkodása. A Szegedi Arany János Általános Iskola „Tudomány a hétköznapokban – hétköznapi tudomány” éves közösségi projektje pedig példát mutatott arra, miként lehet beépíteni a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységekbe a gondolkodásfejlesztés módjait. A műhelymunka résztvevőinek az iskola tanulói ízelítőt adtak a tanév során megvalósult projektekből, tanáraik azok módszertani hátterét osztották meg a kollégáikkal. A testvérosztályok kísérletező délutánjai a társaktól való tanulás iskolai szintű megvalósítását szemléltették. Végül a pedagógusok a diákok szerepébe bújva próbálhattak ki egy kutatásalapú foglalkozást.

Az elismerő oklevél átvételére 2018. június 5-én Tamperében, a Luma StarT 2018. nemzetközi gálán került sor.

A nemzetközi elismerés arra sarkallja a projekt résztvevői, hogy folytassák a megkezdett munkát, bővítsék az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport és a Szegedi Tankerületi Központ intézményei közötti szakmai együttműködést.

A jelöltek és a szegedi pályázat angol nyelvű filmje az alábbi linken tekinthető meg:

https://start.luma.fi/en/the-best-practices-2018/

A projekt magyar nyelvű naplójának elérhetősége:

https://drive.google.com/open?id=1XaeYPjOp65jHDedatuCc3QPThHSWuWzn