November közepén mesedélutánon vehettek részt azok a tehetséges alsó tagozatos diákok, akik az iskolai fordulókon nyújtott teljesítményüknek köszönhetően bejutottak az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fontos Sándor Tagintézményében megrendezett kistérségi területi mese- és prózamondó versenyre. Hét általános iskola tanulói mérték össze tudásukat.

A volt Homokháti Kistérség területén működő általános iskolák  tanulói mesemondásból mérték össze tudásukat november 16-án Üllésen. A rendezvényen hét iskola képviseltette magát.

 

A területi mese- és prózamondó versenyen ismét bebizonyosodott, hogy milyen fontosnak tartja minden intézmény a mesék megismertetését, népszerűsítését, a hagyományok ápolását.

 

A megnyitón is elhangzott, hogy a népmese egy olyan csodálatos kincs az életünkben, amelyet kötelességünk megőrizni és továbbadni.

 

A mesemondás – melynek jelentős szerepe van a gyermeki képzelet, a beszéd- és kifejezőkészség, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztésében – játék, szórakozás, varázslat és kemény munka is egyben.

 

A zsűri értékelésénél több szempont is döntő szerepet kapott: a gyermek olyan mesét válasszon, ami korához, személyiségéhez, hangszínéhez, mesemondó stílusához, a világról szerzett tapasztalataihoz, élményeihez illik, továbbá a többszereplős meséknél külön-külön is felismerhetők legyenek a szereplők. A szakemberek figyelték a tiszta artikulációt, a természetes beszédritmust és hanglejtést, illetve a  közönséggel való kontaktust, kapcsolattartást is.

 

A kis mesemondók két korcsoportban varázsolták el a hallgatóságot és a szakavatott zsűrit.

 

Az I. korcsoport eredményei:

I. hely: Sztarek Benett (Üllés)

II. hely: Csala Olivér (Ruzsa)

III. hely: Toroczkai Verona (Ásotthalom)

Különdíj: Dudás Roland (Ruzsa)

 

A II. korcsoport eredményei:

I. hely: Tóth Anett Lujza (Ruzsa)

II. hely: Papp Adél (Ásotthalom)

III. hely: Vecsernyés Csongor (Ruzsa)

 

Korcsoportonként az első két helyen végzett tanulók képviselhetik a térséget a megyei versenyen, amelyet Szentesen rendeznek meg.

 

Szívből gratulálunk a szép eredményekhez!