A Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola nyerte el a „Mesélő hangjegyek” című rajzpályázat különdíját, a Liszt Ferenc Kamarazenekar helyszíni koncertjét. Történt ez úgy, hogy a beküldött pályaművek több mint negyedét a sándorfalvi gyerekek alkották. A koncertet novemberben rendezték meg az iskolában.

A Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskoláról köztudott, hogy igen elkötelezett a művészeti nevelés iránt, melynek kiemelt területe a rajzoktatás. Számos siker, versenyeredmény jelzi a kiváló pedagógiai munkát és a tanulók aktivitását.

 

Ezúttal a Liszt Ferenc Kamarazenekar által kiírt „Mesélő hangjegyek” című rajzpályázaton nyertek különdíjat, mely történetesen egy helyszíni koncert volt.

 

A zenekar a pályázatot egy évvel ezelőtt első alkalommal hirdette meg, amelyre már akkor is nagyon sok alkotás érkezett. A sok pozitív visszajelzésre való tekintettel a szervezők idén is arra ösztönözték az általános iskolai korosztályt, hogy a megadott darabok közül - Svendsen: Románc; Mozart: D-dúr szerenád, „Serenata notturna”, zárótétel; Bizet–Scsedrin: Carmen-szvit, részlet - válasszanak ki egyet, és rajzolják le, mit jelent számukra, milyen történetet, emlékeket, érzéseket közvetít az adott zenemű.



Fotón: Vezér István alsó tagozatos tanuló alkotását az 1. téma ihlette.

 

Különdíjban az az intézmény részesülhetett, amely a legtöbb diákalkotást küldte be.

 

„Igyekeztünk minél több osztályt és diákot megszólítani a versenykiírás kapcsán, így nagyon sok osztályból születtek pályaművek.” – mondta Czibuláné Arany Szabó Ágnes intézményvezető.

 

A mozgósítás olyan jól sikerült, hogy a pályázatra érkező több száz alkotás több mint negyedét a sándorfalvi gyerekek alkották.

 

A megérdemelt különdíj, a Liszt Ferenc Kamarazenekar minikoncertje novemberben érkezett meg az iskolába.

 

A hangok ezúttal tényleg megelevenedtek, és közvetlenül, élőben meséltek a Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola közösségének.



Fotón: A Liszt Ferenc Kamarazenekar minikoncertje a Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskolában