A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekarai fergeteges koncerttel köszöntötték a 2020-as évet. Az új esztendő 3. napján megrendezett ünnepi program ezúttal sem okozott csalódást a zene rajongóinak.

Mórahalmon már többéves hagyomány: január első napjaiban a MAMI fúvószenekarai nagyszabású koncerttel kívánnak boldog új évet a zenét szerető hallgatóságnak.

A 22. alkalommal megrendezett zenei eseményen az intézmény igazán kitett magáért. A műsorszámok igen széles palettán mozogtak bemutatva mind az utánpótlás-, mind a nagyszenekar felkészültségét, rátermettségét.

A közönség hallhatott többek között Lehár-indulót, vidám, pörgős latin dallamokat, ízelítőt kaphatott John Williams zenéjéből, de felcsendült Kodály Kállai kettőse is.

A hangverseny végén a két zenekar együtt lépett színpadra. Közös játékuk méltó módon köszöntötte a 2020-as évet.

A zenekarokat Vastag István, Szalai Krisztián és Czifra Dániel vezényelte.


A képen a nagyzenekar látható. Szólisták: Vastag Csaba Rózsa (ének), Pocskai István (zongora). Vezényelt: Vastag István.

A képen az utánpótlás- és a nagyzenekar közösen látható. Szólista: Takó Lajos (ütő). Vezényelt: Vastag István. 

A képen az utánpótlás- és a nagyzenekar közös produkciója látható. Vezényelt: Szalai Krisztián.