A Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - csatlakozva az országos kezdeményezéshez - futódélutánt szervezett, mellyel a mozgás fontosságára, egészségünk megőrzésére hívta fel a figyelmet.

Szeptember 23-án diákok, tanárok, szülők futották körbe a Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületét.

A Szív világnapja alkalmából szervezett program egészségünk megóvására, a mozgás és testedzés fontosságára irányította a figyelmet.

Az eseményen résztvevők olyan pólót viseltek, amelyre a tanulók által megtervezett logót ragasztottak, ezzel is jelezve, a kezdeményezést magukénak érzik, és tenni szeretnének a célok elérése érdekében.

A rendezvény jótékony célt is szolgált, mondhatni a segítségnyújtás igénye szívből érkezett és mások szívének szólt. Az intézmény ugyanis adományként 50 ezer forintot adott át a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványnak. Az esemény fővédnöke Prof. Dr. Katona Márta, magzati, csecsemő- és gyermekkardiológus volt.

A futás után a résztvevők egy szívet formáló élőképet alkottak az iskola udvarán.