A nyári szünet időszakában a Szegedi Tankerületi Központ 4 intézménye is Napközis Erzsébet-tábor megszervezésével, a gyerekek érdeklődéséhez jól illeszkedő színes programterv megvalósításával kívánt élménygazdag elfoglaltságot biztosítani diákjai számára. Köztük találjuk a Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát is, ahol 2017 óta rendszeres a nagy érdeklődésre számot tartó nyári tábor indítása.

Az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” támogatásával megvalósuló napközis tábor idén a Kisteleki Általános Iskola és Kollégiumban, az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fontos Sándor Tagintézményében, a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI-ben és a Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában nyújtott az egészséges életmód, a környezettudatosság, a hagyományőrzés, a kézművesség és a közösségépítés témájához kapcsolódó változatos programokat.

Ez utóbbi intézmény a nyári szünet második hetében várta tanulóit az iskola falai között megszervezett Erzsébet-táborba, mely 17 pedagógus közreműködésével, Vezsenyi Zoltán táborvezető irányításával 150 gyermeknek kínált tartalmas elfoglaltságot.

Az első nap a közösségépítés jegyében telt. Kialakították a kis csoportokat, melyekben a 7 évestől a 13 évesig minden korosztály képviselte magát, így a diákok egymást segítve vehettek részt a programokon.

A táborban a gyerekek sokat foglalkoztak Szeged kulturális örökségével. Ennek keretében megnézték az Alsóvárosi Ferences Templomot, tárlatvezetéssel egybekötötten látogatást tettek a templom látogatóközpontjában, láthatták a kőtárat, a sekrestyét, a refektóriumot és a gyógynövénykertet, majd a városnéző kisvonattal Szeged legfontosabb épületeivel, utcáival, tereivel, látnivalóival és történelmével ismerkedtek.

Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a kézműves foglalkozások mindig sok gyermeket vonzanak: most is volt nemezelés, szatyorfestés, origami, sárkánykészítés és -reptetés, mozaikvirág készítése, plakátkészítés, rajzolás, festés.

A táborozás során hangsúlyt fektettek a sportra, az egészséges életmódra is. Az aktív mozgást igénylő programok nagy tetszést arattak. Kipróbálhatták a gyerekek a métázást, a botozást, az ugróiskola változatos formáit, a rollerezést, a zsákban futást és számtalan népi játékot, körjátékokat.

A szervezők nem feledkeztek meg az érzékenyítő programokról sem: meghívtak látás-, mozgás-, és hallássérült vendégeket, akik megtanították a jelelés alapjait, a gyerekek kipróbálhatták a közlekedést kerekesszékkel és vakon, bottal.

A legnagyobb élményt talán a buszos kirándulás jelentette számukra. Sziksósfürdőre látogattak el, ahol még sokan nem jártak. A strandolás, a vízi játékok, az ügyességi feladatok gondtalan kikapcsolódát nyújtottak.

A sokszínű programokkal az iskolának sikerült elérnie, hogy valóban élménytábornak érezzék a gyerekek ezt az egy hetet.