A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a tanév utolsó napjait kirándulásokkal tette izgalmassá tanulói számára. Voltak erre és arra, itt és ott! De egy bizonyos: jól érezték magukat!

A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nem bízta a véletlenre diákjai tanévvégi hangulatát: az utolsó napokat különböző kirándulásokkal tette feledhetetlenné a vakációra áhítozó gyereksereg számára.

 

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók június 12-én például Mezőhegyesen jártak. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságba tettek látogatást. Az iskola eredményesen vett részt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata oktatási támogatási pályázatán, így egy egész napos kirándulást szervezhetett az érintett gyermekek számára, akik 

megismerkedhettek a katonalovak történelmi jelentőségével, a birtok alapításának és a három tradicionális magyar lófajta kitenyésztésének történetével, a mai lótenyésztés szerepével, a birtok növénytermesztésével. A délelőtt folyamán lovaskocsival megtekinthették a 20-as major körüli szántóföldi táblákat, az öntözést szolgáló csatornahálózatot és a legelőket. Ebéd után  futószáras lovagláson vehettek részt. Ezt az élményt biztonságos körülmények között, nyugodt, terápiás lovon tapasztalták meg.


Három nap múlva  az 
alsó tagozatos diákok a Szegedhez közeli Piroska-tanyára látogattak el, ahol egy fantasztikus napot töltöttek 

Ezúttal is fontos szerepet kaptak a lovak. A gyerekek lovaskocsival bejárták a környéket, megálltak egy közeli lovastanyán, ahol lehetőségük nyílt lovaglásra is. Várakozás közben sem unatkoztak: trambulinoztak, hintáztak, állatokat simogattak. A nap folyamán számtalan szórakoztató, mozgalmas programban vethettek még részt. Tollaslabdáztak, fociztak, majd összemérték erejüket egy mezítlábas mezei futóversenyen is. Lazulásként részt vehettek a „Viselkedéskultúra a természetben” című előadáson is.  Az érdeklődők kézműveskedhettek: nemezelhettek, hajat fonhattak és gyönyörű csillámtetoválásokkal is gazdagodhattak.

Ugyanezen a napon az iskola felső tagozatos diákjai a Szeged-Kiskundorozsma településrészen működő Sziksósfürdői Strandra kirándultak kerékpárral. A tanulók reggel fél nyolckor gyülekeztek az iskola udvarán. A biztonságos közlekedés szabályainak megfelelően minden diák és pedagógus láthatósági mellényt és kerékpáros sisakot viselt. Reggel nyolckor indult el a biciklis konvoj rendőri felvezetéssel.  A rendőrség a polgárőrség segítségével, több személyautóval a városon keresztül egészen a fürdő területéig biztosította a biciklivel közlekedő közel kétszáz tanuló zavartalan haladását. A kivezető út egy órát vett igénybe.
A nyárias időjárás, az út fáradalmai és a víz kellemes hőmérséklete a gyerekeket gyorsan a medencébe csalogatta. A tágas füves területen a tanulók focizhattak, tollaslabdázhattak, de akadtak olyanok is, akik a strandröplabdát részesítették előnyben. 

 

„A kirándulások méltó lezárásai voltak egy újabb dolgos és eredményes tanévnek.” – mondta Kertész Eszter, az iskola igazgatója.