Balázs-Piri Soma, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, a Virtuózok 2018-as versenysorozatának korcsoportgyőztese 2020-ban sztárvendégként tért vissza a televíziós tehetségkutató műsor 6. évadának döntőjébe. Liszt Ferenc Magyar fantázia című darabját adta elő a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar kíséretével.

Decemberben véget ért a Virtuózok V4+ – Közös nyelven zenélünk komolyzenei televíziós tehetségkutató műsor.

Az eddig is nagy népszerűségnek örvendő versenysorozat ezúttal még szélesebb nyilvánosságot kapott.  Az adásokat öt országban közvetítette a televízió. A hatodik évad ugyanis a magyar tehetségek mellett a visegrádi négyek többi országából (Lengyelország, Szlovákia, Csehország) és a vendégként meghívott Szerbiából is várta a résztvevőket.

A Peller Mariann által kifejlesztett műsorformátum 6. évadának házigazdája a német showman, Thomas Gottschalk és Ida Nowakowska lengyel színésznő, műsorvezető volt.  

A számos hírességet felsorakoztató adássorozat döntőjének zsűritagjai között Maestro Placido Domingo világhírű operaénekes, karmester is helyet foglalt.

Balázs-Piri Soma, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, a Virtuózok 4. évadának korcsoportgyőztese ezúttal sztárvendégként lépett fel. A fiatal zongorista számtalan nemzetközi és országos zongoraverseny első díjazottja és grand prix nyertese. 2019-ben miniszteri dicséretben részesült és Szeged Ifjú Tehetsége lett. 2020-ban elsőként kapta meg a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete Díjat. Magyarország legjelentősebb szimfonikus zenekaraival játszott már. Tanára: Sóti Szobonya Emőke, mentora: Bogányi Gergely Kossuth és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.

Az ifjú komolyzenei tehetség a Virtuózok évadzáró versenyén Liszt Ferenc Magyar fantázia című darabját adta elő a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar kíséretével.

A döntőig, illetve a televíziós adásokig természetesen nem juthatott el valamennyi versenyző, ugyanakkor méltán lehet büszke teljesítményükre mindenki. Ennek elismeréseként a Virtuózok V4+ magyar válogatója után néhány különdíjat is kiosztottak. Haluska Lara hegedűs (felkészítő: Pécsiné Pánczél Mária), Kollár Villő és Harmath Kornélia hárfás (felkészítő: Gorbunova Natalia)  - akik ugyancsak a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulói - a Virtuózok Kamaraegyüttes - Virtuosos Ensemble különdíjaként felléphetnek majd a zenekar valamelyik koncertjén.

A Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola elégedetten zárhatta a 2020. évet, és újult erővel dolgozhat a 2021-es sikereken!

Fotón: Kollár Villő és Haluska Lara

Fotót készítette: Haluska Kiss Andrea



Fotón: Harmath Kornélia

Fotót készítette: Volosina Marina