A Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola májusban Farkas Bertalant láthatta vendégül. A magyarok első és ez idáig egyetlen űrhajósa emlékekről, személyes élményekről, űrhajózásról, űrkutatásról mesélt a gyerekeknek, akik áhítattal hallgatták az előadást.

Május 12-én a Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába látogatott Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. A vendéget a gyerekek igazi sztárnak kijáró lelkesedéssel és ünnepléssel üdvözölték.

 

A legendás űrhajós látogatását megelőzően már hetek óta nagy volt a készülődés az intézményben. Tanítási órákon angol és magyar nyelven beszélgettek a témáról, filmeket néztek, sőt rajzoltak is.

A híres vendéget a gyerekek alkotásaiból készült kiállítás fogadta az iskola folyosóin.

 

Farkas Bertalan elmesélte, hogyan lett vadászpilóta, majd űrhajós, beszélt a kiképzés nehézségeiről, az embert próbáló feladatokról és az űrutazásáról. Egy filmfelvételt is bemutatott az űrállomáson töltött időszakról, az ott végzett kutatásokról, a súlytalanságról.

Előadása végén a gyerekeket szorgalmas, kitartó tanulásra, sportolásra biztatta, mert ez az út akár a legmerészebb álmok megvalósulásához is elvezethet.

 

Csillogó szemek, óriási taps, autogramra várakozó hosszú sor jelezte: megtiszteltetés egy ilyen legendával találkozni.