A Csengelei Általános Iskola idén először rendezte meg az „Olvasás éjszakája” elnevezésű programot. Bevallották: tanultak mástól! Nagy hatással volt rájuk a Szegedi Orczy István Általános Iskola e témában megvalósított előző tanévi tudásmegosztó workshopja.

A Szegedi Tankerületi Központ a 2021/2022. tanévben indította útjára az intézményei közötti tudásmegosztó workshopokat, melyek alapvető célja, hogy havonta más-más köznevelési intézmény mutassa be jó gyakorlatait az érdeklődő társintézmények számára. A bemutatók az egymástól való tanulást, az intézmények közötti tudásmegosztást szorgalmazzák oly módon, hogy a gyakorlati megvalósításról: kezdetekről, folyamatokról, eredményekről közvetlenül a megvalósító intézménytől - több esetben magától az ötletgazdától - tájékozódhatnak az érdeklődők interaktív formában.

A Csengelei Általános Iskolában 2023. szeptember 22-én debütált az „Olvasás éjszakája” című program, amely ennek a tudásmegosztó törekvésnek, nevezetesen a Szegedi Orczy István Általános Iskola e témában szervezett előző tanévi workshopjának köszönheti a megvalósulást. A siker egyértelmű volt! Az intézmény beszámolója magáért beszél:

2023. szeptember 22-én iskolánk először rendezte meg az „Olvasás éjszakája” programot a felső tagozatos tanulók számára. Fő célunk az olvasás népszerűsítése, megszerettetése volt olyan formában, ahol a gyermekek személyisége játékosan fejlődhet úgy, hogy közben a közösség összetartása is erősödik. A program témája a 2023-ra kijelölt nyári olvasmányunk, az „Időfutár – A körző titka” volt…

A gondos munka és alapos tervezés meghozta gyümölcsét, hiszen egy nagyon jó hangulatú, játékos program bontakozott ki az este folyamán, ahol nagyszerűen érvényesült a közösség összetartó ereje, és a játszva tanulás hihetetlen energiákat mozgatott meg gyermekben, pedagógusban egyaránt.

 

A programra 17.30-ra érkeztek meg a felsős osztályok az iskolába, és 17.45-től már el is kezdődött egy 11 állomásból álló akadályverseny az iskola területén 5-6 fős kiscsoportokban.

Minden páratlan számú állomásnál egy-egy szaktanár várta a gyerekeket a feladatokkal, a páros számúaknál pedig önállóan kellett QR-kódos feladatokat megoldani tableten. A regény feldolgozása így nagyon érdekes, izgalmas, változatos formában valósult meg, hiszen iskolánk pedagógusai a szakjuknak megfelelően színesítették, bővítették a tanulók ismereteit…

 

A feladatok megoldását még nappali fényviszonyok között kezdtük el, de az akadálypálya utolsó állomásaira már alaposan besötétedett. Szerencsére ez senkit sem zavart, hiszen a zseblámpák és reflektorok használatával még izgalmasabb kalanddá vált a közös játék. Az előadások bemutatását pedig már az iskolai tábortűz fénye is megvilágította, ahol később önfeledt éneklésbe kezdett a teljes felső tagozat…

 

23 óra körül elfoglaltuk a tornatermet, ahol előzőleg már berendezkedtünk az ottalvásra a tornamatracok és hálózsákok segítségével. A takarodó előtt még egy lecsendesítő jóga következett. Másnap reggel 6.30-kor zenés zumbával zárult a program…

Iskolánkban ez volt az első „Olvasás éjszakája” program, amely sok tervezést, szervezést, felkészülést igényelt; de a gyerekek mosolygó arcát, lelkesedését látva pedagógusaink úgy érzik, megérte a kitartó munka, hiszen sikeresen megvalósítottuk az előzetesen kitűzött célokat.”