Szegedi diákoknak tartott rendhagyó irodalomórát Marosán Csaba kolozsvári színművész.

Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze 2017. szeptember 15-én emlékezetes önálló irodalmi előadást tartott a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban.

A nézőteret az előadásnak otthont adó intézmény gimnazistái mellett a környező iskolák tanulói töltötték meg: érkeztek érdeklődő diákok a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnáziumból, a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából, továbbá a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából.

A több mint 200 fős közönség rendhagyó irodalomóra keretében tekinthette meg a kolozsvári színművész „Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca” című előadását.

Az Arany János születésének 200. évfordulójára összeállított műsor úgy vezetett végig Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, derűsebb, humorosabb arcát villantotta fel a költőnek, kiegészítve ezzel az iskolai Arany-képet.

A fiatalokhoz szóló és a fiatalok nyelvét jól ismerő előadó nem titkolt célja, hogy lendületes, formabontó előadásával kiszabadítsa a költőt a tankönyvek fogságából, megszerettesse az irodalmat a diákokkal, és felhívja a figyelmet az olvasás örömére.

A Szegedi Tankerületi Központ szervezésével megvalósuló rendhagyó irodalomóra óriási sikert aratott a résztvevők körében.