A tanév folyamán több projekthét megvalósítását is tervező Algyői Fehér Ignác Általános Iskola honismeret témában szervezte meg az első komplex eseménysorozatot. Az algyői oktatásnak és az intézmény történetének feldolgozására fókuszáló programelemeket játékkal és sporttal fűszerezték.

Az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola tanévindító első nagy projekthete a településen folyó oktatásnak és az intézmény történetének feldolgozására épült.


A 2022 szeptemberében megrendezett program megvalósítása során az osztályok iskolatörténeti kiállítást készítettek az aulában, és látványos tablókkal összegezték a tudnivalókat.


A projekthét talán legemlékezetesebb eseménye a Fehér Ignácról való megemlékezés volt. A Szent Anna-templomban Máté János plébános idézte fel a névadó kántortanítói munkásságát, majd a templom történetével ismertette meg a tanulókat.

 

Az alsó tagozatos kisdiákok forgószínpados megoldással, játékosan foglalkoztak a múlt emlékeivel, közben a tornacsarnokban jóga és játékos sportversenyek várták őket.

 

Az utolsó napon a felsősök meglátogatták a régi iskolaépületeket is, visszatérésüket követően pedig - méltóan egy sportiskolához - kezdetét vette a sportdélelőtt, ahol a labdajátékoké volt a főszerep.

 

Az intézmény a Fehér család emlékét a temetőben is hűen ápolja, a sírt gondozza, és minden évben hálával emlékezik vissza névadójára.

„Algyő első iskolaigazgatója – „az algyői polihisztor” – példaértékű életével és meghatározó pedagógiai munkásságával méltón lett névadója a településen 2011. augusztus 31-én átadott új iskolának.” – zárul az intézmény bemutatkozó anyaga a honlapon.