A „Szép magyar beszéd” verseny kisújszállási regionális döntőjén 51 tanuló versenyzett az arany Kazinczy-jelvényért. Kovács Zsófia, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola és Balogh Bertalan, a Tisza-parti Általános Iskola tanulói kiérdemelték a legjobbaknak járó elismerést.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2021/2022. tanévre ismét meghirdette a Kazinczy nevéhez fűződő „Szép magyar beszéd” versenyt.

 

A Dunától keletre eső megyék 7–8. évfolyamos tanulói számára Kisújszálláson rendezték meg a regionális döntőt, ahol 51 tanuló versenyzett a legjobbaknak járó arany Kazinczy-jelvényért.

 

Kovács Zsófiát (Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola) és Balogh Bertalant (Tisza-parti Általános Iskola) joggal nevezhetjük köznevelési intézménye aranyajkú diákjának, hiszen mindketten kiérdemelték ezt az elismerést.

 

A neves tagokból álló zsűri az értő és értető olvasást, a szünettartást, a tempót, a helyes hangsúlyokat, a szöveghűséget is figyelte.

 

„Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik érthetően és szépen beszélnek. Kiskorom óta próbálom én is így kifejezni magamat. A versenyre szerettem volna olyan szöveget vinni, ami illik hozzám, a mai nyelvhasználati problémákról szól, és nem sokak által ismert. Úgy érzem, hogy megtaláltam azt a szöveget, aminek témájával is egyetértek, ám sokadjára olvasva is érdekesnek találok… Számomra hatalmas élmény volt ez a verseny, és soha nem fogom elfelejteni ezt a hétvégét!” – osztotta meg élményeit Kovács Zsófia.

 

A kimagasló eredményhez nem csak a szépbeszédű versenyzőknek, hanem felkészítő pedagógusaiknak, Madarászné Weinrauch Ivettnek (Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola) és Ceglédi Annának (Tisza-parti Általános Iskola) is gratulálunk!