„Vörösmarty Mihály most biztosan mosolyog.”

Publikálva: 2023. december 1.

Névadójának, Vörösmarty Mihálynak állít emléket minden tanévben a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola egy iskolák közötti szavalóverseny megrendezésével. Az előadóművészetet kedvelő gyermekek két kategóriában – 5-6. és 7-8. osztályos tanulók – mérhették össze tudásukat.

A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola novemberben szavalóversenyt hirdetett társintézményei

5-6. és 7-8. osztályos tanulóinak.

Az évente hagyományosan megrendezett kulturális eseménnyel névadója előtt tisztelgett a köznevelési intézmény.

„Felejthetetlen, igazi versünnep volt ez a nap. Mindenki egyetértett abban, hogy Vörösmarty Mihály most biztosan mosolyog.” – olvasható az iskola beszámolójában, ahol a versennyel kapcsolatosan sok egyéb dologról is szó esett.

„Elfogadta felkérésünket, és a zsűriben foglalt helyet Beslin Anita, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője, Kálló Veronika és Urbán Marianna középiskolai tanár, akik a tanítás mellett beszédtechnikával, vers- és prózamondással is foglalkoznak. Ezen a hagyományőrző rendezvényen minden évben diákzsűrinek is van lehetősége dönteni, és mindkét kategóriában győztest hirdetni. A diákzsűri tagjai: Takács Hanna Erika, Ambrózy Lili Maja 7.b és Csókási Dóra 6.a osztályos tanulók voltak. Mráz Fruzsina hegedűművész kolléganőnk Petőfi Sándor Füstbement terv című megzenésített versével teremtett meghitt hangulatot iskolánk gyönyörűen berendezett aulájában.

Ezen a versenyen a kötelező vers mindig Vörösmarty Mihály általunk választott egyik költeménye. Idén nagy klasszikus műveket idéztünk meg. 5-6. évfolyamosoknak a Petike, 7-8. osztályosoknak a Szép Ilonka 1. része volt a kötelező mű. E mellé Petőfi Sándor és Nemes Nagy Ágnes versei közül lehetett szabadon választani.

A gyermekek, felkészítő pedagógusok, kísérők, vendégek, akik nemcsak Szeged városából, hanem a környező településekről is érkeztek, nagy figyelemmel hallgatták az előadásokat, melyek olykor művészi magasságokba emelkedtek. Az erős mezőny nehéz feladatot adott a zsűrinek. Komoly, értékes szakmai megbeszélés után hozták meg döntéseiket. Eredményhirdetéskor szóban is méltatták a produkciókat, jó tanácsokkal látták el a szavalókat és a felkészítő pedagógusokat egyaránt.” – hangzik a beszámolóban.

Az 5-6. évfolyam legjobbjai a Szegedi Gregor József Általános Iskola, a Szegedi Arany János Általános Iskola, a Szegedi Dózsa György Általános Iskola és a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola versenyzőiből kerültek ki.

A 7-8. évfolyamon a Szegedi Dózsa György Általános Iskola, a Tisza-parti Általános Iskola és a Szegedi Janikovszky Éva Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói szerepeltek a legeredményesebben.

De valamennyi szereplő megérdemli az elismerést! A szervező intézmény szavaival: „Vörösmarty Mihály most biztosan mosolyog.”

Menü

Navigáció