V4 országok előtt a Sakkpalota program

Publikálva: 2018. április 6.

A V4 Nemzetközi Tehetségkonferencián a szegedi Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetője ismertette az intézmény által alkalmazott Sakkpalota program eredményeit.

A Budapest Talent Summit 2018 rendezvénysorozat keretében, a Nemzeti Tehetség Program fennállásának 10. évfordulója alkalmából 2018. március 23-án megrendezett V4 Nemzetközi Tehetségkonferencia célja a V4 országaiban működő tehetségtámogató szervezetek, jó gyakorlatok prezentálása, a sikeres tehetségek közös bemutatkozása és a jövőbe mutató együttműködések kialakításának jelentőségére történő figyelemfelhívás volt.

A nemzetközi találkozó az Országház felsőházi üléstermében tartott ünnepi megnyitóval kezdődött, ahol ismert lengyel, cseh, szlovák és magyar népdalok hangoztak el a Magyar Népzenei Nagykövetség előadásában. A megnyitót dr. Nobilis Márton, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója, az ünnepi köszöntőt Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára tartotta. Ezt követően négy tehetséges zenészpalánta adta elő Szűts Apor V4 Himnusz című művét.

A plenáris ülésen a tehetséggondozás területén elért tapasztalatokról, eredményekről és kihívásokról tartottak előadást a V4 országok képviselői.

A szakmai előadások témája a jó gyakorlatok bemutatása volt. Magyarország képviseletében Dr. Szabóné Dancsik Tünde, a szegedi Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetője ismertette a Polgár Judit Sakk Alapítvány által kidolgozott és az intézményben negyedik tanéve alkalmazott Sakkpalota program eredményeit.

A nap végén a V4 országainak fiatal tehetségei kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, majd egy különleges „Tehetségjárat” állt rendelkezésre, amely a tehetséggondozó jó gyakorlatok helyszíneire röpítette el az érdeklődőket.

Menü

Navigáció