Újabb kiállításnak adott otthont a Rókusi Általános Iskola Folyosó Galériája.

Publikálva: 2018. október 30.

Nyitottság, a művészeti nevelés iránti elköteleződés, a tehetségek bemutatkozási lehetőségének segítése, hasznos szabadidős tevékenységek felkarolása – csak néhány jellemző irányvonal a Szeged belvárosában működő Rókusi Általános Iskola nevelő-oktató tevékenységében.

A fiatal tehetségek bemutatkozásának elősegítése érdekében az intézmény 1994-ben nyitotta meg a Pincegalériát, majd 2005-től a Folyosó Galéria nyújt hasonló lehetőséget az időszakos művészeti kiállítások számára.

Október közepétől a Belvárosi Rajzkör Ifjú Csoportja és a Nyitott Műterem alkotói vették birtokukba az iskolai folyosóit, ahol immáron másodszor mutatják be alkotásaikat. A kiállítók között – az anyaintézmény diákjai mellett – a város több iskolájának tanulói is megtalálhatóak.

A 8-18 éves fiatalokból álló Ifjú Csoport a Pataki Ferenc festőművész által vezetett Belvárosi Rajzkör Haladó Csoportjának kistestvéreként indult kilenc évvel ezelőtt Ruszné Rácz Ildikó, a Rókusi Általános Iskola óraadó tanára vezetésével. Három évvel ezelőtt pedig megalakult a Nyitott Műterem, ahol a gyerekek és a felnőttek együtt alkothatnak. A két csoport teljes összhangban, már-már közösen tevékenykedik, a tagok figyelik, véleményezik, segítik egymás munkáját.

A Rókusi Iskola kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújt számukra. A közel 800 fős tanulói létszámmal működő intézmény diákjai, dolgozói és a szülők is örömmel fogadták a Folyosó Galéria legújabb művészeti kínálatát.

Az iskola mindemellett nyitott a külső látogatók fogadására is, így a 2019. január 31-ig előzetes bejelentkezéssel megtekinthető kiállítást szívesen ajánlja az érdeklődők figyelmébe.


Menü

Navigáció