Új utak a szülői házzal történő iskolai együttműködés terén

Publikálva: 2019. január 22.

A Béke Utcai Általános Iskola a szülői házzal történő kapcsolattartás hagyományos formái mellett újabb és újabb lehetőségeket keres a minél hatékonyabb együttműködés kialakítása érdekében. A Szülők Klubjának beindítását és sikeres működtetését követően most a nagyszülők aktívabb bevonását tervezi. Szeretné az idősebb korosztály élettapasztalatát, bölcsességét az iskola padsoraiban ülő generáció neveléséhez segítségül hívni.

A Béke Utcai Általános Iskolában a 2016/2017-es tanévtől a szülői közösség kezdeményezésére alakult meg a Szülők Klubja, mely havi rendszerességgel tartja összejöveteleit.

A szülők az intézmény iskolapszichológusa és védőnője vezetésével egy-egy, a családot és az iskolát is érintő, közös nevelési problémát elemeznek. Beszélgettek már az iskolakezdés nehézségeiről, az internethasználat veszélyeiről, a zaklatás megjelenési formáiról, a serdülőkori problémákról, foglalkoztak a beilleszkedés, a kirekesztés, kiközösítés kérdésével, de pályaorientációs, pályaválasztással kapcsolatos témákat is feldolgoztak már.

Az összejövetelek célja, hogy a szülők kötetlen, már-már baráti beszélgetések keretében szakemberektől kapjanak iránymutatást, és saját tapasztalataikat is megosztva segítsék egymást.

A Szülők Klubjának legutóbbi fórumán, 2019. január 17-én a „Jövő iskolája a Béke utcában” című bűnmegelőzési modellprojekt folytatásában rejlő nevelési, cselekvési lehetőségekkel ismerkedtek meg az érdeklődők. A 2017-ben induló és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által is támogatott projekt  az iskola eredményes bűnmegelőzési tevékenységét segítette.

A Szülők Klubjának januári rendezvényén Kispéter Andrea projektmenedzser ismertette az újabb sikeres pályázat keretében megvalósuló 2019. évi programokat, melynek egyik új eleme, hogy az iskola nevelőtestülete a diákok és a szülők megszólításán túl a nagyszülők bevonását is szeretné megvalósítani.

A Szépkorúak Értékőrző Fóruma keretében tartandó interaktív foglalkozások arra a gondolatra épülnek, hogy az idősek élettapasztalata, bölcsessége, az általuk adott minta olyan értékeket hordoz, amelyeket a fiatalabb generáció nevelésében, szemléletformálásában is hasznosítani lehet.

Az intézmény nagyon komolyan foglalkozik a bűnmegelőzés kérdéseivel. Eredményes prevenciós tevékenysége és a bűnnel szembeni leghathatósabb védelmi rendszer kiépítése érdekében hadra hívja a teljes szülői házat.



Menü

Navigáció