„Te is lehetsz hős!”

Publikálva: 2021. február 22.

Mórahalomra ért a Nemzeti Népegészségügyi Stratégiához kapcsolódó országos közösségi újraélesztési oktatóprogram. A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában „Te is lehetsz hős!” jelmondattal megvalósított képzésről a részt vevő diákok mondták el véleményüket.

A Nemzeti Népegészségügyi Stratégiához kapcsolódó és valamennyi általános iskolát érintő újraélesztési oktatóprogram megvalósítása során az Országos Mentőszolgálat által kiképzett pedagógusok adják át tudásukat saját diákjaik számára.

Az intézmények pontos ütemterv szerint szervezik meg foglalkozásaikat, melyek szakszerű lebonyolításához a tankerület rendelkezésére álló ambu babákat, illetve defibrillátorokat vehetik igénybe.

A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola tanulói nagy örömmel vettek részt az újraélesztési technikák elsajátítását célzó képzésen, ahol reakcióképtelen „beteget” vizsgáltak, mellkaskompressziót végeztek, és félautomata defibrillátor használatát gyakorolták. 

A „Te is lehetsz hős!” jelmondattal megvalósított helyszíni oktatásról a diákok saját véleményüket is megfogalmazhatták. Íme, néhány értékes, gyermekszájból elhangzó gondolat:

„Örültem, hogy ezt megtanultam, és éles helyzetben is meg tudom csinálni. Tudom, hogy ezzel akár életet is menthetek, ez számomra nagyon jó érzés.” – D. Á. (7. b)

„Az újraélesztést megtanulni jó dolog, de nehéz és ijesztő is. A legnehezebb, hogy le kell nyomni egy ember testét, de az is, hogy idegenhez kell hozzáérni.”- K. N. (7. b)

„Nagyon precízen elmondták, bemutatták és mindenki kipróbálhatta, ez nagyon jó volt.” – P. Sz. (7. b)

 „A defibrillátorról végre megtudtam, hogy mi is az. Igazából eddig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen szó és tárgy.”- Sz. B. (7. a)

„Most már nyugodtabban sétálok az utcán, mert ha látok egy bajban lévő embert, tudok neki segíteni.  … Nagyon jó volt, hogy kipróbálhattuk, megtanultuk.”- M. M. (7. a)

A gyerekek után pedig beszéljen a pedagógus.

„A cél ezzel a reményeink szerint évente ismétlődő cselekedtető oktatással, hogy a tanulókban olyan viselkedésmód alakuljon ki, amellyel félelem nélkül lesznek képesek életmentő eljárásokat alkalmazni. Tudjuk, hogy nem lesz mindenkiből életmentő, de fontos, hogy találkozzanak ilyen helyzettel a gyakorlás során.” – mondta Murányi Gabriella biológiatanár, intézményvezető-helyettes.

Menü

Navigáció