Szegeden az IBO

Publikálva: 2019. június 28.

Idén Szegeden rendezik meg a Nemzetközi Biológia Olimpiát (International Biology Olympiad – IBO), melynek keretében közel 80 ország képviseletében 4 fős tanulói csoportok elméleti és gyakorlati versenye zajlik biológiából.

Az IBO a legrangosabb nemzetközi biológiaverseny, ahol középiskolás tanulókból álló 4 fős csapatok mérik össze tudásukat főként a sejt- és molekuláris biológia, a klasszikus és molekuláris genetika, valamint a növénytan, állatszervezet- és élettan, ökológia és etológia témakörökből.

Bár csapatokról beszélünk, a tagok mégis önállóan versenyeznek, azaz egyéni teljesítményük alapján hirdetnek eredményt.

A nagyszabású nemzetközi rendezvény 2018. évi helyszíne Teherán volt, ahol a magyar csapat tagjaként versenyzett Ótott Péter is, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója.

Péter Teheránban remekül szerepelt, kimagasló teljesítményét ezüstéremmel ismerték el.

A Nemzetközi Biológia Diákolimpia idén július 14-21. között kerül megrendezésre Magyarországon.

A Szegedi Tankerületi Központban már javában zajlanak a szervező-előkészítő munkálatok, hiszen a versenynek Szeged lesz a házigazdája.

Megígérhetjük, a magyar csapat ezúttal sem marad szegedi, radnótis versenyző nélkül.

Menü

Navigáció