Szakmai, nemzetközi, rendhagyó – így jubilált a MAMI fúvószenekara.

Publikálva: 2019. október 11.

A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekarának negyedszázados múltjára felkerült a korona. A 25. évforduló alkalmából megrendezett I. Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt a mindenki által csak MAMI néven emlegetett közkedvelt művészeti intézmény fúvósai három első díjjal zárták.

A MAMI, valamint Mórahalom Város Önkormányzata és a KOLO Szerb Kulturális Központ szervezésében megvalósuló nemzetközi rendezvénynek Mórahalom adott otthont 2019. szeptember 27-29-én.

A 10 fúvószenekar szereplésével, mintegy 500 zenész részvételével és 4 fős nemzetközi zsűri közreműködésével megrendezett I. Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen az intézmény 2 fúvószenekara 3 kategóriában indult. Az Utánpótlás Zenekar a „Gyermekzenekarok” kategóriában 94 ponttal I. díjat kapott. A Nagy Zenekar „Tradícionális fúvószene” kategóriában 94 ponttal szintén I. helyen végzett, továbbá „Népzene” kategóriában 98 ponttal kiemelt I. díjban részesült.

A 25 éves múltról, a verseny megszervezésének gondolatáról, érzéseiről így vall az intézmény vezetője, Vastag István:

„A világon sok minden változik. Ma nem úgy élünk, nem úgy gondolkodunk, mint 25 évvel ezelőtt. Mások az eszközeink, lehetőségeink. De egy dolog biztosan változatlan: az a felismerés, hogy minden, ami most valahogyan jelen van az életünkben, az elődeink munkájára, tapasztalataira, eredményeire, azaz a múltra épül.

25 év. Milyen iszonyúan sok idő! Különösen igaz ez egy olyan csoport életében, ami szinte a semmiből épült fel, és olyan sokszínű, mint a Mórahalmi Fúvószenekar.

Léteznek pillanatok, amelyek új reményt, új lehetőségeket, új esélyt adnak életünknek, amikor kivételes, mondhatni történelmi eseményeknek lehetünk tanúi. Van, amikor észrevétlenül megyünk el a hétköznapi csodák mellett, de van, amikor ott bábáskodunk egy-egy gondolat, egy-egy terv megvalósításánál.

Ilyen gondolat volt az, hogy a 25 éves Mórahalmi Fúvószenekar megünneplésére szervezzünk egy versenyt. Amúgy „mórahalmi” módra.

Legyen szakmailag megbízható. Ezért segítségül hívtuk a Wasbe Kelet-Európai Szövetségének elnökét, Dr. Csikota Józsefet a versenykiírás megfogalmazásához.

Legyen nemzetközi. Ennek okán Mórahalom legújabb rendezvényházában, a KOLO Szerb Kulturális Központban adtunk otthont a nemzetközi versenynek.

Legyen rendhagyó. Ezért a verseny mellett fesztivált is tartottunk, melynek keretében kültéri örömzenét is adtak a csapatok.

25 évvel ezelőtt álmodni sem mertünk arról, hogy egyszer a legkiválóbb szakemberek közreműködésével otthont adhatunk egy olyan jelentős rendezvénynek, mint az I. Nemzetközi Fúvószenekari Verseny.

Büszkék vagyunk arra, hogy ott lehettünk, mert ezt a napot a kitartás, a szorgalmas munka és az együtt gondolkodás hívta életre. Úgy vélem, hogy az elhivatottság, a szakma iránti alázat a köztünk lévő kötelék és a jövő záloga.”


Menü

Navigáció