RadnótiSok(k)

Publikálva: 2019. június 4.

Országos elismerésben részesült a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium iskolaújságja, a RadnótiSok(k).

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium közismert kimagasló tehetséggondozó tevékenységéről, melynek köszönhetően a diákok e tanévben is jelentős versenyeredményeket értek el a legrangosabb versenyeken, a legkülönbözőbb tanulmányi területeken, legyen az matematika, biológia, kémia, történelem, földrajz, magyar és idegen nyelv, művészet vagy sport. Mondhatni, hogy az iskola – a tőle megszokott módon – folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújt mind a hazai, mind a nemzetközi megmérettetéseken.

Az idei eredményekhez az intézmény diákjai által szerkeszett iskolaújság, a RadnótiSok(k) is hozzátette a magáét.

A hosszú évek óta működő diákorgánum a DUE Médiahálózat 2019. évi Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán az „év diáklapja” kategóriában dicséretben részesült.

Az e tanévi 3 szám létrejötte igaz közösségi munka volt, több mint 70 tanuló és 9 tanár vett részt benne.

A lap két főszerkesztője: Fiedler Judit tanárnő és Kónya Zsuzsanna 10. D osztályos diák.

Az elismerő oklevelet 2019. május 28-án az év legnagyobb ifjúsági médiarendezvényén, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon adták át.

Gratulálunk RadnótiSok(k)!

A tavaszi szám borítóján: Viharos Márti (10.A) címlap-akvarellje.


Menü

Navigáció