Pálfy Ferenc-díjat kapott a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója

Publikálva: 2023. május 19.

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója 2023. május 16-án Pálfy Ferenc-díjat vehetett át Szegeden. Az ünnepélyes díjátadón Kövér László, az Országgyűlés elnöke is jelen volt.

A Mihálffy Béla országgyűlési képviselő által alapított Pálfy Ferenc-díjat idén először adták át, és egy több főből álló, köztiszteletnek örvendő szegedi polgárok alkotta grémium ítélte oda az arra méltó személyeknek.

 

A nemrégiben alapított kitüntetés azok elismerésére szolgál, akik sokat tettek a város fejlődéséért, közösségéért, tudományos vagy oktatási életéért, példaértékű munkát végeztek Szeged kultúrájáért, sportjáért, egészségügyi vagy szociális jólétéért.

 

A Szeged leghosszabb ideig hivatalban álló polgármesteréről elnevezett díjat idén hárman vehették át: Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány elnöke, Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója, valamint Péntek Imréné, a Gemma Iskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője.

 

A Gál Ferenc Egyetemen 2023. május 16-án megtartott díjátadó ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke is beszédet mondott.

Menü

Navigáció