Őszi faluszépítő akció

Publikálva: 2022. október 24.

A Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola többnapos faluszépítő akciót hirdetett tanulói számára. A közvetlen környezet megóvására, a lakóhely iránti fokozott odafigyelésre ösztönző őszi kezdeményezés során – a sok-sok szorgos kéznek köszönhetően – megtisztultak a település közterületei.

Kétségtelenül eredményes és hasznos nagytakarításba kezdtek a Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Többnapos önkéntes munka keretében hulladékmentessé tették a település közterületeit.

 

„Valamennyiünk számára fontos, hogy milyen környezet vesz körül bennünket. Szeretjük a rendet az otthonunkban, a házunk körül.

Így van ez az iskolában is. Szépítjük a termeinket, szép alkotások díszítik a folyosókat, és a nap közben keletkező hulladékot a kukába tesszük…

2022 szeptemberében újjáalakult az iskola öko-munkacsoportja. Mindannyian elmondtuk gondolatainkat, hogyan lehetne környezettudatosabban, fenntarthatóbban dolgoznunk, mivel segíthetnénk még inkább tanulóink fenntarthatósági szemléletének kialakulását, formálását. Egyik kollégánk azzal az ötlettel állt elő, hogy ez alkalommal az falu egész belterületét járjuk végig, és tisztítsuk meg, utcáról utcára haladva. Ez a gondolat abban különbözik az eddigi szemétszedő akcióktól, hogy ez most teljesen önkéntesen, a tanítás után történne.

Az ötletet támogatta az iskolavezetés is, és bár nem tudtuk, hányan csatlakoznak majd a kezdeményezéshez, hányan jönnek majd el szemetet szedni, nekivágtunk.” – mondta el Ábrahám Enikő, az iskola pedagógusa, a program egyik szervezője.

 

Utcáról utcára haladtak a lelkes faluszépítők, és nagy gonddal szedték össze a mások által eldobált szemetet. A gyülekező helyszíne a játszótér volt.

Kezdeményezésüket a település önkormányzata, intézményei, lakosai, szülők is támogatták. Az akciónak óriási összefogás lett az eredménye: van, aki a plakátot tervezte, van, aki gumikesztyűkről gondoskodott, a naponta összegyűlt hulladék elszállítását és raktározását is segítették, a kis munkások biztonságára is többen ügyeltek, és a szemétgyűjtő délutánok végén kifejezetten nagy sikere volt a művelődési házban elfogyasztott teának és zsíros kenyérnek.

 

„Még maradt néhány utca, ahol nem jártunk, elkel a segítség.” – adták hírül október elején az intézmény facebook oldalán a szervezők.

 

Végül október 6-án zárult a program, ekkor együtt kivonultak az összegyűjtött zsákokhoz, és összegezték a hetet. Az akcióban több mint 80 fő vett rész, és munkájuknak köszönhetően 14 zsák szemét gyűlt össze.



Kétségtelenül eredményes volt a megvalósítás: Zákányszék utcái megtisztultak, mindeközben a gyerekek megízlelhették a jól végzett munka örömét, és hasznosan, aktív testmozgással, friss levegőn tölthették szabadidejüket.

Az iskola a kezdeményezéssel szép példáját mutatta meg annak, hogy a legkisebbek is sokat tehetnek közvetlen környezetük megóvásáért, és mennyire fontos a közösségi összefogás egy-egy jó cél elérése érdekében. 



A faluszépítő akció megismétlését tavaszra ígérik a szervezők.

Menü

Navigáció