Műsoros repeta az idősek otthonában

Publikálva: 2023. november 13.

A Béke Utcai Általános Iskola diákjai az Idősek Világnapja alkalmából a Kálvária sugárúti idősek otthonában jártak. Az ott lakók október végén repetát kértek az előadott műsorból.

A Béke Utcai Általános Iskola mindig is fontos feladtának tekintette az emberi kapcsolatok ápolását, a generációk közötti kötődés erősítését, annak a megtanítását, hogy adni, örömöt okozni jó, és nem kellenek hozzá nagy dolgok.

Ez a gondolkodás vezérelte diákjait a Kálvári sugárúti idősek otthonába is, ahol az Idősek Világnapja alkalmából vidám és egyben tiszteletteljes műsorral kedveskedtek az ott lakóknak.

Az énekkar nyitó műsorszáma után vers, mese, tánc és hegedűszó szórakoztatta az időseket.

A fellépés az énekkar kánonjával zárult.

 

 

Mivel ilyen megtisztelő alkalom már régen volt iskolánk életében, ezért megragadtuk az alkalmat, és a fellépés előtt az idősek mindennapjairól, a családról és a szeretetteljes elfogadásról beszélgettünk a gyerekekkel, akik kíváncsian érkeztek az idősek otthonába. Mindnyájan most voltak ilyen intézményben először.” – olvasható az iskola beszámolójában.

A diákok vidám műsora magával ragadta az időseket, olyannyira, hogy apró ajándékkal is készültek a gyerekeknek. Ez persze nem maradt viszonzás nélkül, a műsor mellé kézzel készített meglepetés is járt az intézmény lakóinak.

A műsort az idősek kérésére október végén megismételte az iskola. A fellépés sikerességét jelzi, hogy meghívást kaptak a karácsonyi ünnepségre is.

Nagyon készülnek rá, mert ebben az iskolában már mindenki tudja, hogy adni és örömöt okozni jó.

Menü

Navigáció