Munkában a kortárs segítők

Publikálva: 2023. április 20.

A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjaiból álló kortárs segítők aktív munkába lendültek. Figyelmet, megértést, elfogadást ígérnek, és közösségi programok szervezésével igyekeznek társaik segítségére lenni. Nemrégiben például vetélkedőt szerveztek, és terápiás kutyák bemutatkozó foglalkozását készítették elő.

A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium kortárs segítői nemrégiben aktív munkába lendültek. A mások problémáira érzékeny, a fiatalok gondjait jól ismerő diákok fontos feladatuknak tekintik az egymásra való odafigyelést, és tudatni szeretnék: ebben a közösségben senki sincs egyedül.

 

Bemutatkozásuk során felkeresték az iskola összes osztályát, és a tevékenységükről szóló tájékoztatás mellett egy kis versenyre hívták az iskolai közösséget.

 

Az osztályok egy kvízt töltöttek ki, mely a fiatalokat leginkább foglalkoztató kérdésekből állt. A nyertesek jutalma egy, a terápiás kutyák munkáját bemutató foglalkozáson való részvétel volt.



A "Puha Mancsok - Segítő Állatok és Természet Alapítvány" képviselőit látták vendégül, akikkel hat kutya érkezett az iskolába. Az egyórás foglalkozás első felében a vendégek bemutatták az állatok munkáját, tájékoztatást nyújtottak a képzésükről, tudásukról, a területekről, ahol motivátorként jelen vannak. A második részben a diákok is kipróbálhatták az állatokkal való közös munkát.



A gimnázium kortárs segítőinek tevékenységét szakmailag Varga Vera iskolapszichológus koordinálja.

A kis csapat tagjai nyitottak mások problémáira, az iskolából bárki megkeresheti őket, és minden bizonnyal a jövőben is sok hasonló közösségi programra lehet tőlük számítani. 

Menü

Navigáció