„Mesét látok, mesét mondok” - tankerületi rajz- és mesemondó verseny a Vörösmartyban

Publikálva: 2018. november 8.

A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola a 2018/2019. tanévben is kitárta kapuit a nagycsoportos óvodások, valamint az általános iskolai oktatást folytató társintézmények alsó tagozatos diákjai előtt. E korosztályok számára hirdette meg idén is hagyományos tankerületi rajz- és mesemondó versenyét.

A rajzversenyen induló gyermekek ebben a tanévben „A sárga kicsi kígyó”, a „Dolgozz macska!” és „A királykisasszony cipője” című mesék közül választhatták ki azt a művet, amelynek illusztrációját szeretnék elkészíteni.

A zsűri igazán méltányos hozzáállásáról tanúskodik, hogy mérettől és technikától függetlenül bármely alkotás elbírálására készen állt.

A legjobb pályamunkák ezúttal is kiállításon kerülnek bemutatásra.

A kis mesemondók három korcsoportban mérhetik össze tudásukat november közepén. Az óvodások, az 1-2., illetve a 3-4. évfolyamra járók külön versenyeznek, és egy 3-4 perces mese elmondásával mutatkozhatnak be.

A verseny megyei felfutású. Az első öt helyezett juthat tovább a november végén Szentesen megrendezésre kerülő megyei fordulóra.

A Vörösmartyban elért versenyeredmények ünnepélyes kihirdetésének és a díjak átadásának időpontja: 2018. november 19.

A „Mesét látok, mesét mondok” egyike a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános legnépszerűbb programjainak, mely évről évre igen nagy érdeklődésre tart számot. A beérkező nevezések alapján látható, hogy ez az idén sem változott.

Menü

Navigáció