Madárbarát kert épül az Aranyban.

Publikálva: 2018. május 17.

A Szegedi Arany János Általános Iskola zöld oázist álmodott az udvarára, ahol ember és madár egyaránt otthonra lel.

Az intézmény szegényes növényzetű zaj- és légszennyeződéssel terhelt kertjét szeretné szebbé, természethez közelibbé tenni.

Ennek érdekében sikerrel mozgósította diákjait: „Fogadj örökbe!” felhívására 17 osztály jelentkezett, akik igazi gazdái lettek az iskola kerítése mentén húzódó 10-15 m hosszú, 2-3 m széles kertszakasznak.

Az osztályok ragyogó napsütésben telepítették a bokrokat, évelő növényeket. A talajt az iskolában készített komposzttal javították, a munkálatokat pedagógusok és szülők segítették.

Az 1-2. osztály tanulói a tetőteraszon alakították ki a kis kertjeiket. Nagy élvezettel ültették a növényeket, boldogan gyönyörködtek a színpompás virágokban. Megtanulták, ahhoz, hogy a növények új helyükön megmaradjanak, szépen fejlődjenek szükséges a gondos ápolás és a gyomlálás.

Az iskola bízik abban, hogy környezetalakítási elképzelései, illetve ezek égisze alatt kiforrott jó gyakorlata példa a tanulók és a környékbeliek számára, melyet otthon is megvalósíthatnak.

Környezettudatos szemléletét igyekszik sok ötlettel és azok megvalósításával folyamatosan, hatékonyan kifejezni.

E törekvésének egyik leglátványosabb példája az a flashmob volt, mellyel a Föld veszélyeztetettségére, védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet áprilisban. A program során az iskola tanulóiból rajzolódtak ki a Föld kontinensei.

A látvány önmagáért beszél!


Menü

Navigáció