Kitüntető elismerés a Szegedi Tudós Akadémiától

Publikálva: 2017. október 10.

Országos Képzési Központ lett a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium újabb elismerést tudhat magáénak.

Az intézmény ez év szeptemberében a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) középiskolai képzési programjának Országos Képzési Központja lett.

A stratégiai együttműködés elsősorban az orvosbiológiai kutatásokhoz kapcsolódó területekre fókuszál, fő célja a biológia tantárgyi tehetséggondozás elősegítése, a középiskolás korú tehetséges diákok élettudományi kutatásokban alkalmazható képességeinek fejlesztése, az élettudományi egyetemi szakok felé történő pályaorientáció, a tehetséges fiatalok kísérletei, kutatásai számára megfelelő körülmények biztosítása.

A program a hazai tehetséggondozásban egyedülálló kezdeményezés, a középiskolában dolgozó szakemberek fejlesztési tapasztalatait ötvözi az egyetemi oktatói kar szaktudásával. A korszerű szaktudományos tartalom a legkiválóbb didaktikai módszerek segítségével biztosítja az érdeklődő diákok számára azt, hogy betekintést nyerhessenek a legmodernebb orvostudományi kutatások folyamatába, és az érdeklődők tevékenyen be is kapcsolódhassanak ezekbe.

Az oklevél megtekintése:

http://www.radnoti-szeged.sulinet.hu/document/hu_1579.pdf

Menü

Navigáció