Kiss-sikerek - nagy eredmények

Publikálva: 2020. február 26.

Ásotthalom általános iskolája többszörösen is büszke lehet a Kiss névre. A Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, Kiss Boróka csak úgy halmozza a sikereket a különböző tanulmányi versenyeken.

A Kiss-ség igazi fogalom az ásotthalmi intézményben!

A Kiss Ferenc erdőmérnök nevét büszkén viselő általános iskola eredményeihez ebben a tanévben a 7. osztályos Kiss Boróka is hozzátette a magáét, aki egyik sikert a másik után éri el a különböző tanulmányi versenyeken.

Boróka a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban megrendezett „Mint ha pásztortűz ég…” című versmondó versenyen 3. helyezést ért el. Az Arany János Tehetséggondozó Program 20 éves fennállása alkalmából meghirdetett vetélkedőn Arany János Toldijának néhány versszakát kellett értelmezve, átéléssel bemutatni. A dobogós helyezésnek köszönhetően a következő állomás Budapest, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezésre kerülő országos döntő.

Kiss-siker született Mórahalmon is. A „Szép magyar beszéd” kistérségi fordulóján Boróka 1. helyen végzett. Az értő-értető olvasásra épülő versenyen a résztvevők feladata egy szabadon választott és egy kötelező szöveg tartalmának megfelelő, természetes hangvételű tolmácsolása. Az 1. hely Kisújszállásra vezet, ahol már a Kazinczy-jelvény arany fokozatáért folyik a versengés.

A tanuló felkészítői: Dukai Klára és Csehóné Kiss Dalma.

Az elért eredményekhez gratulálunk, és várjuk az újabb Kiss-sikereket!


Menü

Navigáció