Kínai Nyelv Napja 2021 – online konferencia a kínai nyelv oktatásáról

Publikálva: 2021. március 17.

A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola - a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének együttműködésével - 2021. március 12-én országos online konferenciát rendezett a kínai nyelv oktatásáról. A konferencia kiemelt rendezvénye volt az intézmény által életre keltett Kínai Nyelv Napja elnevezésű programnak.

A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola az alap- és középfokú kínai nyelvoktatás regionális bázisintézményeként működik, és büszkén mondhatja el, hogy itt adták át a vidék első Konfuciusz Tantermét. A nyelvoktatás iránt elkötelezett intézmény ezúttal online konferencia szervezésével kívánt megfelelő szakmai fórumot biztosítani a téma iránt érdeklődők, illetve a kínai nyelvoktatásban már résztvevők számára.

A Szegedi Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézménynek és a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének együttműködésével megvalósuló egész napos rendezvényen az érdeklődők előadásokat hallgathattak meg, komoly szakmai ismereteket gyűjthettek, és értékes tapasztalatokat oszthattak meg egymás között.

Az online rendezvény 120 regisztrált résztvevőjét Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója, Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, valamint a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségéről Wang Zheng kulturális tanácsos köszöntötte.

A délelőtti plenáris ülés előadássorozatát Erdélyi Zsuzsanna, a budapesti Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgatója kezdte, aki a kínai nyelv és kultúra magyar közoktatási rendszerbe történő illesztésének lehetőségeiről beszélt. Ezt követően Gulyás Anett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kínai Tanszékének egyetemi adjunktusa személyes tapasztalatai alapján számolt be a kínai nyelvi érettségi és nyelvvizsga nehézségeiről.

A délelőtti program nagy érdeklődéssel várt két előadója, Wu Yufeng és Song Xia, a Sanghaji Nemzetközi Tudományok Egyetemének (SISU) kínai születésű magyar nyelvtanárai egyebek között arról tartottak előadást, hogy a kínai diákok számára melyek a magyar nyelv tanulásának legnagyobb problémái, és beszéltek a magyar nyelvoktatásban használható magyar irodalmi művek szerepéről is.

A délelőtti program zárásaként Mohr Richárd, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója foglalta össze a kínai nyelvoktatás magyarországi történetét és a Konfuciusz Intézetek szerepét. 

A konferencia délutáni programja online órákkal kezdődött. A Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolájának 3. és 8. osztályában, valamint a gimnáziumi székhelyintézmény végzős, 12. évfolyamos nyelvi csoportjában tartott kínai nyelvórákat tekinthették meg az arra regisztrált résztvevők. 

Az órákat követően hátrom tematikus szekcióból választhattak az érdeklődők: így konzultálhattak a kínai nyelvi érettségiről és nyelvvizsgáról vagy oktatásmódszertani kérdésekről cserélhettek tapasztalatot, míg a vezetői szekcióban az iskolák és a Konfuciusz Intézetek együttműködéséről esett szó. 

A nap zárásaként a rendező intézmény vezetője, Dr. Gera Tibor beszélgetett a konferencia előadóival és a szekciók vezetőivel, akik összefoglalták a nap során elhangzott főbb megállapításokat.

Wang Lei, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének kínai igazgatója kiemelte a konferencia hagyományteremtő jelentőségét. A résztvevők pedig egybehangzóan állapították meg, hogy nagy szükség van az ehhez hasonló, együttműködést segítő, a tapasztatokat átadó és értékelő fórumra, így a jövő évi viszontlátás reményében köszöntek el egymástól. 

A konferencia előadásai megtekinthetők a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola, illetve a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének YouTube csatornáján.

 

Menü

Navigáció