Kicsik között a legnagyobb!

Publikálva: 2018. június 12.

A Virtuózok történetében ismét középpontba került a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Az intézmény fiatal tehetsége, Balázs-Piri Soma és tanára, Sóti-Szobonya Emőke kitartó munkájának beérett a gyümölcse: Soma, a „kicsik” kategóriájában a döntő győztese lett!

Balázs-Piri Soma 2013 szeptemberében kezdte meg zongora szakos tanulmányait a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában Sóti Szobonya Emőke irányításával. Tehetsége korán megmutatkozott, hiszen minden versenyen, ahol elindult, díjat nyert. Kitartó szorgalma, akarata, a zene iránti alázata az idei év eredményeiben is megmutatkozott. Az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen (Ausztria/Graz) 2. díjat, a VIII. Ferenczy György Zongoraversenyen (Budapest) 3. díjat, a XV. Fiatal Zongoristák Nemzetközi Zongoraversenyén (Olaszország/Gorizia) 3. díjat, a XIX. Ifjú Zongoristák Csongrád megyei Találkozóján (Hódmezővásárhely) Kiválóan Kiemelt Nívódíjat, a XI. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Versenyen (Balassagyarmat) négykezes kategóriában és kétzongorás kategóriában 1. díjat kapott.

A versenyzés mellett szerepléseinek száma is jelentős. Az elmúlt években több alkalommal lépett színpadra különböző rendezvényeken, így például a Liszt Ferenc Társaság Szegedi Tagozatának rendezvényein, vagy a Király-König Péter Zeneiskola és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közös hangversenyén a Kisszínházban. Rendszeresen jár zongora kurzusokra (Prof. Dr. Kerek Ferenc, Dr. Zsigmondné Dr. Pap Éva, Radványi Mária, Dr. Lucz Ilona, Eckhardt Gábor, Hargitai Imre, Juval Admoni).

Sikerének csúcspontja a klasszikus zenei tehetségkutató műsor, a Virtuózok 2018. évi döntőjének győzelme.

Tanára, Sóti Szobonya Emőke 2013 óta foglalkozik Somával. Igazi tanár egyéniség, aki végtelen szeretettel, magas szintű szakmai tudással, rengeteg tapasztalattal segíti a tehetségek kibontakoztatását. Már kisgyermekkorban, játékos formában, a zene egységét ragadja meg. A biztos technikai alapok elsajátítása és tudatosítása mellett a frazeálás, a dinamikai különbségek érzékeltetése, a harmóniák szerepe és jelentése természetesen jelenik meg növendékei előadásában. Reálisan ismeri tanulói képességét és reális feladatok elé állítja őket. Vallja, a helyezés nem minden, a cél eléréséhez vezető út a fejlődés alapja. A több mint 30 éves tanári pályafutása során nem csak Európában, hanem a tengerentúlon is kimagasló eredményeket értek el növendékei. Volt tanítványai közül néhányan zongoraművészként, zongoratanárként adják tovább mindazt a tudást, amit Sóti Szobonya Emőkétől kaptak útravalóul. Legfontosabb célja a zene szeretetére nevelés.

Diáknak és tanárának egyaránt gratulálunk!

Fotó: Börcsök Ákos

Menü

Navigáció