Iskolai biokert Zákányszéken

Publikálva: 2018. február 26.

A Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ismeretlen, ámde izgalmas területre tévedt, mikor biokert létesítésére szánta el magát.

Az Örökös Ökoiskolai címmel rendelkező intézménytől sosem állt távol a környezettudatosságra, egészséges életmódra nevelés újabb és újabb eszközeinek felkutatása.

A biokert létrehozására irányuló helyi kezdeményezés és támogatási szándék most ismét új lehetőségeket kínált az iskola számára.

„Egy biokert létrehozása a gyerekekkel együtt, a közös tervezéstől kezdve a megvalósításig nagyon izgalmas kalandnak ígérkezik.” – mondta az intézmény vezetője, Sas Györgyné.

Első lépésként közvélemény-kutatást végeztek a felső tagozatosok körében, melynek eredményeként pozitív döntés született: ezen a területen is kipróbálják magukat!

Az elhatározást lázas tervezés követte. Sokat olvastak a biokertekről, hiszen a megvalósítás nagy körültekintést, átgondolást igényel.

„Olyan kertet szeretnénk, amelyben fenntartható módon gazdálkodunk a talajjal, követhető, megvalósítható példát mutatunk a gyerekeknek és rajtuk keresztül szüleiknek is egy olyan gazdálkodásról, amelyben mindez a természet segítségével történik. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a munkálatok az iskolai életbe jól beleilleszthetőek, minél kevesebb külső segítséggel megoldhatóak legyenek. És természetesen minél hamarabb legyen látható eredmény!” – vázolta a terveket az intézményvezető.

Az elképzelések sikeres megvalósítása érdekében Dr. Gyulai Iván ökológusnak, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnökének, az Ökológiai Intézet igazgatójának véleményét kérték.

Az ő tanácsa alapján folytatták a közös munkát, melyben a diákok kiemelten aktív szerepet töltenek be: alaprajzot készítenek, megtervezhetik a biokert helyét, összegyűjtik a szükséges ismereteket a kertépítésről, kertgazdálkodásról, és azt is együttesen tervezik meg, milyen eszközökre, tárolókra lesz szükség a munkálatokhoz.

Az iskola bizakodva indult el a számukra még ismeretlen úton, és reméli, hogy a gondos tervezés és közös munka meghozza a várt eredményt!


Menü

Navigáció