„Időutazás” a Dóm téren

Publikálva: 2018. március 19.

2018. március 7-én a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában ismertették a Digitális Iskola Program (DIP) 2 éves eredményeit.

A Szegedi Tankerületi Központ fenntartásában működő Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola egyike az ország azon 24 iskolájának, ahol a Vodafone Magyarország Alapítvány útjára indította Digitális Iskola Programját, melynek célja a digitális kompetenciák megszerzéséhez és fejlesztéséhez szükséges egyenlő esélyek megteremtése.

2018. március 7-én a Szegedi Dóm Látogatóközpontja adott otthont annak a rendezvénynek, melyen Amanda Nelson, a Vodafone vezérigazgatója, valamint a digitalizáció területén tevékenykedő kormányzati vezetők ismertették a program eddig eredményeit, jövőbeli terveit. A rendezvényen a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola első osztályos tanulói is felléptek „Időutazás” című műsorukkal.

Az intézmény büszke arra, hogy az ünnepi eseményen – a két Csongrád megyei iskola egyikeként – tablettöltő szekrényt vehetett át.

„A Digitális Iskola Programmal a gyerekek jövőjét építjük” - mondta Amanda Nelson. Erről személyesen is meggyőződhetett, amikor a rendezvény délutánján ellátogatott a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolába, és megtekintette a DIP ajándékfoglalkozását.

A foglalkozás során az intézmény 20 tanulója ismerkedett a "vloggerkedéssel" Bombera Krisztina és Tábori Ádám segítségével, és a videókészítés technikai rejtelmei mellett, az igényes mondanivalót, hasznos üzenetet tartalmazó vlog készítését is gyakorolták. Vendégként a gyerekek körében jól ismert U2Row testvérpár is bemutatta munkáját. Természetesen a házi feladat is a programhoz illeszkedett, hiszen a tanulóknak Mórahalmot és saját szabadidős tevékenységeiket kellett vlogban bemutatni.

A tanulók élményekben gazdag, rendkívül tartalmas program részesei lehettek.

Menü

Navigáció