Gregoros kórusok találkozója Mórahalmon

Publikálva: 2018. május 30.

Az országban két általános iskola viseli Gregor József nevét: egy Rákosligeten, a kiváló művész szülőhelyén, egy pedig Szegeden, ahol pályafutása kiteljesedett. A két intézmény mindent megtesz azért, hogy méltó módon őrizze névadója emlékét, és az utóbbi évek közös programjainak köszönhetően egyre szorosabbá vált testvériskolai kapcsolatuk is.

Az NKA 2017-ben kiírt kóruspályázata adta az ötletet egy közös kórustáborra, amely 2018. május 11-12-én valósult meg a mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolában.

A két nap során a közös éneklések mellett gazdag programok várták a budapesti és szegedi kórustagokat, mintegy 60 főt. Volt kerékpártúra a Nagyszéksósi Bivalyrezervátumhoz, strandolás a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben, tábortűz és sok közösségformáló játék.

A tábor zárásaként a Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában, Gregor József domborművénél mutathatta be az egysített kórus a táborban elsajátított repertoárját. A mini koncerten rákoskeresztúri és szegedi népdalcsokrok mellett felhangzott Kodály Zoltán Háry János című daljátékából Marci bácsi dala és egy vidám, borozó népdalkánon is.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gregorné Dr. Takács Mária, aki örömmel üdvözölte az iskolák tanulóit, vezetőit, tanárait, a megjelent szülőket, és további sikeres, zenei élményekben gazdag együttműködést kívánt a két intézménynek és kórusaiknak.

A szereplés után a diákok megismerhették a színház épületét, történetét, és bepillanthattak a kulisszák mögé is. A művészbejárón távozva élményekkel és új barátokkal gazdagodva búcsúzott egymástól a két kórus, vezetőik pedig már gondolatban a következő közös találkozót tervezgették: „Jövőre Veletek Rákosligeten!”

Menü

Navigáció