Gazdát cserélt a Birkás Balázs által alapított vándorserleg

Publikálva: 2020. október 5.

A Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban a világbajnok kajakos Birkás Balázs által alapított vándorserleget olyan diák kaphatja meg, aki mind sporttevékenységével, mind tanulmányi eredményével kiemelkedő sikereket ér el. Szeptemberben új gazdára talált a serleg.

A felnőtt világversenyeken K2 200 méteren kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok Birkás Balázs 2011-2015 között volt az intézmény tanulója. Az egykori diák láthatóan jó szívvel emlékszik gimnáziumi éveire, hiszen utódai számára vándorserleget alapított, amely a sportsikerek és tanulmányi eredmények kiválóságait hivatott elismerni.

Idén szeptemberben az előző év díjazottja, Csorba Zsófia 12. évfolyamos tanuló adta át a serleget Ozsgyáni Bence 10. évfolyamos diáknak Birkás Balázs jelenlétében.

A két tanuló már ebben az évben is igazolta, hogy nem véletlenül kapták meg az elismerést, ugyanis a kajak-kenu sportágban szeptember 17-20. között Szegeden megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén nagyon szép eredményeket értek el.

A folytatáshoz is sok sikert kívánunk!


Menü

Navigáció