Fókuszban az otthon-életérzés

Publikálva: 2018. október 1.

Újabb elemmel bővült a Zákányszéki Általános Iskola 2018/2019. tanévi programkínálata. Az intézmény szeptemberben először valósította meg az otthon témakörére épülő jó gyakorlatát, a Klebelsberg Központ által is támogatott Otthon hetét.

A projekthét célja a lakóhely megismerése, a környezet- és egészségtudatos magatartás kialakulásának elősegítése, a közösségi életre nevelés volt. A megvalósítás során a napi programok előre meghatározott témakörre épültek.

Az első napot a településnek, Zákányszéknek szentelték. A reggeli megnyitót követően a tanítási órákon a lakóhellyel kapcsolatos ismeretgyűjtés folyt. A téma délután sem változott. Zákányszékről szóló előadások színesítették a településről összegyűjtött anyagot.

Másnap maga az iskola és az épület szépítése állt az események középpontjában. Minden osztály hozzáláthatott iskolai környezetének, osztálytermének otthonosabbá tételéhez. A tanulók kiélhették alkotókedvüket, megvalósíthatták saját elképzeléseiket, falat és textiltáskát festhettek. Megtanulhatták, milyen fontos az egyéni ötletek és a közösségi érdekek összhangjára való törekvés.

A harmadik nap programjai az otthon témakörén belül a ház és a kert köré fonódtak. Azon gondolkodtak együtt, milyen házban szeretnének lakni, milyen környezetbarát megoldások alkalmazhatók a mindennapi életben. Felelevenítették a nemrégiben létrehozott iskolai biokerttel kapcsolatos ismereteket, és a délután megrendezett biokerti parti keretében meg is kóstolták az ott termesztett sütőtököt.

A következő napon az egészséges táplálkozás és a közös otthoni elfoglaltságok témáját boncolgatták. Egészséges étkezéssel kapcsolatos ismereteket, recepteket gyűjtöttek, és arról beszélgettek, milyen hasznos, tartalmas közös otthoni elfoglaltságokat ismernek. Különböző iskolai helyszíneken - szülői közreműködéssel - délután a gyerekek ki is próbálhatták ezeket. A programok között volt mézkóstolás, kerékpárszerelés, mustkészítés, társasjátékozás, origami, sőt egy hatalmas traktor is beállt az iskola udvarába.

Pénteken a velünk élő állatokkal foglalkoztak. Szó esett az állattartással járó felelősségről, és összegyűjtötték az ezzel kapcsolatos szabályokat. Délután a nagyobbak ellátogattak a Szegedi Vadasparkba, ahol egy foglalkozáson is rész vehettek.

A hét folyamán megvalósított valamennyi programelemet felsorolni is nehéz lenne, hiszen évfolyamonként, de akár osztályonként is különböző lehetőségek igénybevételére nyílt lehetőség. A negyedikesek például egy tanyán nyerhettek betekintést a paprikatermesztés fortélyaiba, a hetedikesek Daka Imre tanár úr 1992-ben készült videófelvétele segítségével ismerkedhettek meg a 26 évvel ezelőtti Zákányszék életével, több osztály pedig egy zákányszéki biogazdaságba látogathatott el.

Az iskola a tapasztalatok összegyűjtésénél tart. Egy kérdőív segíti abban, hogy jövőre még izgalmasabb legyen az Otthon hete, az a jó gyakorlat, melynek beindítását és idei megvalósítását a Klebelsberg Központ 500.000 Ft pályázati összeggel támogatta.


Menü

Navigáció