Felejthetetlen élmények a Balatonnál, avagy őszi, ottalvós osztálykirándulás Zánkán, az Erzsébet-táborban

Publikálva: 2023. szeptember 28.

Az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulói szeptemberben Zánkán jártak. Három feledhetetlen napot köszönhetnek az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak.

Gárgyánné Bózsó Andrea osztályfőnök írása nyújt betekintőt a remekül sikerült kirándulás részleteibe.

„2023. szeptember 18-20. között az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulói három csodálatos napot tölthettek Zánkán az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány jóvoltából.

 

 

A hosszú odautazás fáradalmait már az első napon feledtette a Fővárosi Nagycirkusz közel egyórás, zenekar által kísért műsora, melyben magyar artistacsillagok mellett külföldi fellépők és táncművészek kápráztattak el gyermeket, felnőttet egyaránt.

Következő programelem a mesekvíz volt, ahol a gyerekeknek az általuk ismert mesék szereplőivel kapcsolatos furfangos kérdésekre kellett válaszolniuk. Osztályunk mindkét csapata dobogós helyen végzett a megmérettetésben, nagy volt az öröm és az üdvrivalgás.

Este meglepetés, könnyűzenei koncert zárta a napot. Úton a multicsarnok felé folyamatosan ment a találgatás, hogy vajon ki is lesz a fellépő? Hamar kiderült, hogy a népszerű Animal Cannibals együttes sokak által jól ismert dalaira táncolhatunk és énekelhetünk együtt Ricsipível és Qka MC-vel. Fáradtságnak nyoma sem volt, mindenki, mint egy igazi kis energiabomba énekelte át a koncertet.

A második nap délelőttjén egy lenyűgöző élménybeszámolót hallhattunk és láthattunk Sterczer Hilda hegymászótól. A „Közelebb az éghez - Földünk legmagasabb hegyei között” című tudományos előadáson a hegymászás világában és kihívásaiban kalandozhattunk, betekinthettünk egy expedíció mindennapjaiba, és megismerhettük a Himalája hegyeit.

Délután trambulin, majd kisvonatozás következett a Balaton-partra, a tábori strandra. Ha valaki még nem fáradt el kellőképpen, akkor este a diszkóban vezethette le fölös energiáit.

Ellátogattunk a Haditechnikai Parkba is, ahol a kiállított katonai járművek között mindenki megtalálhatta a kedvencét. Vadászrepülőgép, harckocsi, harci helikopter, lánctalpas buldózer -csak néhány azok közül, amiket testközelből megismerhettünk.

Végezetül, de egyáltalán nem utolsó sorban, a kalandpark volt az igazi bátorságpróba a gyerekeknek; kötélen, nyeregben, kapaszkodva, hintázva, csúszkálva.

Szuper élmények után ismét a hosszú utazás várt ránk. Hazafelé nem győztük egymással megbeszélni a rengeteg csodás élményt és kalandot, melyet ez alatt a három nap alatt élhettünk át, és amikért nagyon hálásak vagyunk.”

Menü

Navigáció