Évek óta együtt!

Publikálva: 2017. november 23.

A Szegedi Jerney János Általános Iskola és a vajdasági Felsőhegy (Gornji Breg) Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolája, mint a zentai Stevan Sremac Általános Iskola tagintézménye 2004 óta ápol testvériskolai kapcsolatokat. E tanévi egyik közös programjuk a Jerney látogatása volt a Vajdaságban.

A két iskola közötti, határon átívelő magyar-magyar kapcsolat hosszú évek óta töretlen, melyhez számos rendszeres közös programelem társul: kölcsönös részvétel településrészi rendezvényeken (fesztiválok, versenyek, Dorozsma-napok), műhelyfoglalkozásokkal egybekötött bemutatóórák szervezése, látogatások és fellépések egymás iskolai nagyrendezvényein, művészeti programjain, sportnapjain.

Versenyek, pályázatok terén is sikeres az együttműködésük. Cserelátogatások alkalmával kölcsönösen megismertették tanulóikat a két táj múltjával, jelenével, kulturális örökségével.

A felsőhegyi tanulók eddig hét alkalommal kísérték el a Jerney Iskola diákjait nyári honismereti táboraikba, megismerve a Zemplén, a Bükk, a Dunakanyar, a Mecsek, az Észak-, illetve a Nyugat-Dunántúl értékeit. Közösen eljutottak Szlovákia és Ausztria magyarlakta vidékeire is.

A felújított felsőhegyi művelődési ház átadásakor a Jerney tanulói gyűjtést kezdeményeztek, melynek eredményeként ötszáz kötettel gyarapították a település könyvtárát.

Az e tanévi első közös program során, 2017. november 17-én - a Szegedi Tankerületi Központ támogatásával - a szegedi intézmény tizenhat tanulója és öt pedagógusa képviselhette iskoláját a vajdaságiak jubileumi rendezvényén. A kirándulás alkalmával Zenta város nevezetességeivel ismerkedtek meg az ötödikesek, majd ez követően a Weöres Sándor nevével fémjelzett színjátszó versenyek révén országos elismertségre szert tett szegedi csapat a „Szádeli” címűt darabot adta elő Felsőhegyen - kirobbanó sikerrel!

 

A két iskola már a szakmai folytatást tervezi. A vajdaságiak várhatóan májusban kétnapos látogatásra érkeznek Szegedre, amikor újabb bemutatóórákra, műhelyfoglalkozásokra kerül sor. A vendégek Szegeddel és az iskola szűkebb környezetével, Dorozsma városrésszel ismerkednek majd, továbbá aktív részesei lesznek a „Dorozsma Maraton” elnevezésű településrészi sportrendezvénynek, valamint az azt követő gyermeknapi kavalkádnak.

Menü

Navigáció