„Én hiszek a teremtés örök erejében …”

Publikálva: 2019. június 12.

Klebelsberg Kuno fenti gondolata fonta körbe azt a koszorút, amelyet a Szegedi Tankerületi Központ vezetősége helyezett el 2019. június 7-én a Szeged-Csanádi Egyházmegye főtemplomában, a Dómban az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter síremlékénél. A koszorúzást megható pedagógusnapi ünnepség követte.

A Szegedi Tankerületi Központ 2019- június 7-én tartotta pedagógusnapi ünnepségét, melynek idén is a szegediek gyönyörű fogadalmi temploma, a  Dóm adott otthont. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével B. Nagy László, országgyűlési képviselő, Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Szepesiné dr. Hidvégi Julianna, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatalának hivatalvezető-helyettese, Tarnay Attila, a Pedagógusok Szakszervezete Csongrád Megyei Szervezetének elnöke és Dr. Pap Jánosné, a Pedagógusok Szakszervezete Szegedi Járási Szervezetének titkára.

A Klebelsberg Kuno síremlékének megkoszorúzását követő ünnepség kezdetét orgonaszó jelezte. A Dóm csodálatos hangszerét ezúttal Dóbisz Áron, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola orgonaművész tanára szólaltatta meg.

A következő műsorszám a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium leánykarának ünnepi összeállítása volt. Hegedűn közreműködött: Tóthé Szegszárdy Bernadett, zongorán kísért: Lajosné Somogyvári Alíz, vezényelt: Dr Dohány Gabriella.

A műsoros blokk utolsó fellépője Szép-Gergely Zsófia, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója volt, aki Szenczi Molnár Albert XIX. zsoltár című művét adta elő.

Ezt követően Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója osztotta meg a jelenlévőkkel ünnepi gondolatait, majd átadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Miniszteri Elismerő Oklevelét, valamint a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket.

Igazgató asszony kiemelte, hogy a nyugdíjba vonuló kollégák között többen is vannak, akik intézményvezetői vagy helyettesi feladatokat láttak el az elmúlt években. Külön is megköszönte eddigi elhivatott vezetői tevékenységét Gál Bélának (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium), Kókai Gyulának (Rókusi Általános Iskola), Sárközi Emíliának (Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fontos Sándor Tagintézménye), Novák Zoltánnénak (Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), Kántor Jánosnénak (Béke Utcai Általános Iskola), Almásiné Császár Piroskának (Algyői Fehér Ignác Általános Iskola), Kosik Lászlónénak  (Szegedi Arany János Általános Iskola) és Fülöpné Szekeres Ibolyának (Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola).

Az ünnepségen átadásra kerültek a Szegedi Tankerületi Központ elismerő oklevelei is, melyekkel a fenntartó a közoktatás különböző területein kimagasló munkát végző intézményeinek munkáját kívánta megköszönni.

A nevelő-oktató munka során elért eredményes és magas színvonalú innovatív tevékenységéért „INNOVATÍV ISKOLA” címet kapott a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Pallavicini Sándor Általános Iskolája, továbbá a Szegedi Jerney János Általános Iskola.

A tanulók művészeti tehetségének kibontakoztatásáért, színvonalas rendezvények szervezéséért, valamint a művészeti versenyeken elért kimagasló eredményekért „PRO ART” díjban részesült a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium.

A Szegedi Tankerületi Központ a nyelvoktatás terén végzett kiemelkedő nevelő-oktató tevékenységéért, a tanulók tehetségének kibontakoztatásáért, az idegen nyelvi tehetséggondozásukért „PRO LINGUA” díjat adományozott a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumnak.

A környezetvédelem terén végzett eredményes munkájáért, az általános iskolai tanulók egészség- és környezettudatos magatartásának fejlesztéséért. „PRO NATURE” díjat kapott a Szegedi Arany János Általános Iskola.

Az általános iskolai tanulók tehetséggondozásáért, tehetségük kibontakoztatásáért, a magas színvonalú nevelő-oktató munkáért „PRO TALENTUM” díjat vehetett át a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

A fenntartó a sport terén végzett elkötelezett pedagógiai munkájáért, a gyermekek tehetségének kibontakoztatásáért, az egészségtudatos magatartás kiemelkedő fejlesztéséért „SPORTÉRT” díjat adományozott a Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola részére.

A tanulók tehetségének kibontakoztatása, tehetséggondozása, színvonalas rendezvények szervezése, valamint elkötelezett közösségi szerepvállalása elismeréseként „TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELY” lett a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola.

A 2018/2019. tanévben végzett elkötelezett pedagógiai munkájáért,  a különleges bánásmódot igénylő gyermekekkel való magas színvonalú foglalkozásért „PRO VITAE” díjban részesült a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói, Csongrádi, Hódmezővásárhelyi és Szentesi Tagintézménye.

Az ünnepség zárásaként a résztvevők megkoszorúzták Klebelsberg Kuno sírhelyét a Dóm altemplomában.


Menü

Navigáció