„Elektromos Legyek” és „Newton gyermekei” az ország legjobbjai között.

Publikálva: 2019. május 28.

Remek teljesítményének köszönhetően a Szegedi Tankerületi Központ két iskolájának csapata is bejutott az Eötvös Loránd Országos Természettudományi Verseny döntőjébe. Az Eötvös-emlékév eseményeihez kapcsolódó és a Klebelsberg Központ elnökének fővédnökségével szervezett verseny első helyezettje is közülük került ki.

A Szegedi Fekete István Általános Iskola „Elektromos Legyek” névre hallgató csapata és a Szegedi Dózsa György Általános Iskolában tanuló „Newton gyermekei” 136 csapat közül jutottak a döntő 11 legjobbja közé.

Az országos fordulóban - kemény megmérettetést követően - a Fekete Iskola diákjai állhattak a dobogó legfelső fokára, de a dózsásoknak sem kellett szégyenkezniük, hiszen az ország 7. legjobb csapata lettek.

A Kemenes Vulkán Park és a Celldömölki Városi Általános Iskola szervezésében megvalósuló versenyre 7-8. évfolyamos tanulókból álló 3 fős csapatok nevezhettek. 2 online forduló után 2019. május 10-én 11 csapat utazhatott Celldömölkre, ahol a diákoknak elméleti és gyakorlati elemek megvalósításával kellett bizonyítaniuk tudásukat.

A híres fizikus, Eötvös Loránd halálának 100. évfordulója alkalmából megrendezett országos esemény célja az volt, hogy az általános iskolai biológia, fizika, földrajz, kémia és természetismeret tantárgyak tananyagán túl ismereteket szerezzenek a tanulók a tudós életéről és munkásságáról, közelebb kerüljön hozzájuk e kimagasló emberi tulajdonságokkal rendelkező ember személyisége és eredményei.

Az „Elektromos Legyek” versenyzői: Csala Hanga, Sári Balázs, Mátyás Lénárd, valamint Kovács Nimród, a döntő előtt néhány nappal beugró helyettesítő. Felkészítő tanár: Gauder Graciella

„Newton gyermekei”: Mancinelli Rebecca, Kozma Rupert Vazul, Bartha Jenő. Felkészítő tanáruk: Gauder Graciella.

Mindkét iskolának gratulálunk a szép eredményhez!


Menü

Navigáció